Püspök áldotta meg a kocsmából épített kápolnát

Püspök áldotta meg a kocsmából épített kápolnát

kápolna
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 27. 11:30
Nem megy jól a kocsmáknak Csévharaszton és környékén, ezért a helyiek nem bánták, hogy egy régi italozó helyén nyílt katolikus kápolna.
Molnár Richárd

Ima Jöjjetek, egyétek étkemet, és igyatok a borból, amelyet nektek elegyítettem! – ezzel a Bibliából vett Krisztus-idézettel illusztrálta Antal András plébános, hogy a katolikus egyház és a helyiek miért nem találtak semmilyen kivetnivalót a Pest megyei Csévharaszton, hogy egy kocsmaépületből alakítottak ki kápolnát. Az épületet a hétvégén áldotta meg Beer Miklós váci püspök, de már két éve gyűlnek össze ott rendszeresen a hívek.

Ivóból szent hely lett

– A község szélén lakó időseknek messze volt a falu temploma, ők szerettek volna egy közelebbi kápolnát, ahol vasárnaponként, mintegy 15-20-an összegyűlhetnek – mesélte a plébános, aki szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás a katolikus rituálék része, és a kereszténységtől nem idegen, hogy akár egy régi kocsmában alakítsanak ki szent helyet. Antal András – aki a teológia mellett marketing- és reklámmenedzser szakon végzett – elmesélte, hogy a térségben óriási a szegénység, emiatt még a kocsmáknak sem megy túl jól.

– Egy kocsmáros mondta nekem egy közeli faluban, hogy veszteséggel működik. Az emberek többsége leül egy húszforintos fröccsre, és egész nap amellett ül – mondta a plébános.

Betett a cigi tiltása

A nyugdíjas Bán József – akié feleségével együtt a kápolna épülete – is azt mondta, miután betiltották a cigarettaárusítást és a nyerőgépeket, már csak „egy kis zsebpénzért” lett volna értelme működtetni az italozót, de ők inkább nyugalmat akartak. Ezért ingyen a katolikus egyház rendelkezésére bocsátották a bezárt kocsmát.

Letakarták a pultot

Az épületen már semmi sem emlékeztet az egykori ivóra, mindössze az egyik külső lámpán vettük észre egy magyar sörmár­ka visszamaradt címkéjét.

– El­fogyott az új üveg az átalakításkor – sajnálkozott Bán József, aki egyben a kápolna harangozója is. Az épületben a régi italpult már nem látszik. Hegyekben áll ugyanis a környékbeli hipermarketektől átvett tartós élelmiszer és ruha, amit a plébános gyűjt a helyi szegényeknek. A falu két kocsmája közül egyikben sem találtunk olyat, aki felháborodott volna az egyik kocsma hiányán: Csévharaszton a többség nem igazán vallásos.

– Mi itt szoktunk áldozni az Úrnak mindennap – mondta nevetve a kocsmáros. 

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatja

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.