Tavaly hatalmas lottónyereményt, 429 millió dollárt, azaz csaknrem 118 milliárd forintot nyertek meg Smithék, pontosabban a trentoni Pearlie Mae Smith és hét gyereke. A bejelentéskor tavaly májusban arról beszéltek, hogy azt tervezik, hogy a társadalomnak ajánlják fel a pénzt. És tényleg így is tettek.
„Olyan volt, mint egy isteni megerősítés, mert mindannyiunknak vannak álmai, amiket meg akarunk tenni életünkben, és tenni a közösségünkért, és tenni egymásért és a családjainkért, nekünk ez most megadatódik” – mondta az egyik lány, Valerie Arthur.
A család nyereményét nem egyösszegben vette fel, hanem évente 25 millió dollárt (6,8 milliárd forintot) kap kézhez adózás után. Miután kifizették a számláikat, tandíjaikat és más pénzügyi kötelezettségeik, a többi pénzt Trentonban fektetik be a Smith Család Alapítványán keresztül.
Az alapítvány honlapján arról írnak, hogy a jótékonykodás elkerülhetetlen volt a család jövőjében: „Az alapítvány magját évtizedekkel ezelőtt megtervezték Trentonban, ahol Seamon és Pearlie Smith felnevelte a gyerekeit a kemény munka, Isten szeretete és az adakozás elvei alapján”.
Az alapítvány most kezdi meg működését, oktatásba, szomszédság fejlesztésbe, gyerekekbe és családokba fektetik Trentonban.
„Olyan programokat akarunk alapítani, amelyek közvetlenül hatnak a szegénységre, hogy segítsük a változást a rendszerben és a változás dinamikáját, amely az emberek szegénységét okozza” – mondta az alapítvány programmenedzsere családtagja, Harold Smith.
„Ahelyett hogy ételt találni vagy étel adni segítenénk, ahhoz segítjük őket hozzá, hogy képesek legyenek munkát szerezni, hogy meglegyen a megfelelő oktatásuk, hogy kikerüljenek és meg tudják maguknak szerezni az ételüket. Nem akarjuk, hogy az első, amikor az ember Trenton városára gondol, a bűnbandák és az erőszak legyen. Azt akarjuk, hogy egy vibráló városra gondoljanak, egy városra, amely a javulás útjára lépett, egy városra, amely új életet hoz a közösségbe” – mondta Harold Smith.
Az alapítvány azt tervezi, hogy helyi szervezetekkel együttműködve hosszú- és rövidtávú támogatásokat hoznak létre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.