Nevelőanyja majdnem halálra éheztette, hogy több pénzt kapjon utána

Nevelőanyja majdnem halálra éheztette, hogy több pénzt kapjon utána

Oroszország
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 29. 21:00
Bors

Nevelőanyja nem adott enni annak a 11 éves orosz kisfiúnak, akit az utolsó pillanatban emeltek ki a családjából - írja a The Siberian Times. A gyermek, ha kapott is ételt, utána tablettákat vetettek be vele, hogy mindent kihányjon. A mostani kórházban kerülésekor a magassága egy 5-6 éves gyermekének felelt meg, vagyis 104 centiméter volt, de a súlya épphogy csak elérte a 12 kg-ot, ami egy 2 éves gyerek normál testsúlyával egyezik meg. 

A fiút vélhetően évekig éheztették, mint kiderült azért, a magasabb szociális ellátási összeget tudjanak után felvenni, illetve adományokat is kapjanak. A nevelőszülők ugyanis rejtélyes betegségre hivatkozva kértek és igényeltek pénzt a gyerek után. A meg nem nevezett nevelőanyja jelenlétében a gyermek félénk volt és nem is evett. Három éves korában került a családhoz, akkor normális volt a súlya és a magassága is, és mivel a gyereket nem adták iskolába, így nem találkozott tanárokkal, akik jelezni tudták volna a gyermekvédők felé, hogy baj van. Az otthoni taníttatását pedig állapota miatt engedélyezték a szülőknek. 

Valery Kondourovot több orvos is vizsgálta, de jó ideig nem jöttek rá mi a baja, a viselkedése viszont egy idő után gyanút ébresztett a szakemberekben. Így egy pszichológust kértek fel, hogy vizsgálja meg a kiskamaszt. Svetlana Suleimanova amikor találkozott a gyerekkel, szinte rögtön szembesült azzal, hogy amint a nevelőanya kiment a szobából, a gyerek mindent megeszik, de amikor jelen vant, sosem éhes. Miután már bizalmat érzett a nő iránt, Kondourov bevallotta neki, hogy arra kényszerítették, mindig mondja azt: nincs étvágya, nem éhes. “Meg is büntették, ha nem engedelmeskedett. Adtak neki tablettákat is, ami után mindig hányt” - tette hozzá Suleimanova.

A kisfiú mióta folyamatosan kórházban van rendesen gyarapszik. A pszichológus azt is elmondta a lapnak, hogy a gyermek többször hívja fel telefonon és többek közt azt is mindig mondja neki, hogy családban szeretne élni. “Nem árulhatom el ezt a gyereket most” - mondta a pszichológus, aki 8 gyermeket nevel, de ebből csak 5 a sajátja és feltett szándéka, hogy örökbe fogadja a kisfiút. A nevelőszülők - akik a határ mentén élnek - ellen kezdeményezték a vizsgálatot. A család a hír hallatán elment a bejelentett lakcímékről, de a hatóságok nem aggódnak, mert tudják, hol keressék őket.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.