„Mi lesz a kaja?” - kérdezte utoljára anyjától a fiú

„Mi lesz a kaja?” - kérdezte utoljára anyjától a fiú

utolsó szavak
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 25. 21:00
Bors

Morgan Ackerman január 3-án éppen hazafelé tartott, amikor egy Škoda Octávia taxi hátulról elütötte. A 16 éves fiúnak esélye sem volt, bár kórházba szállították, de már nem tért magához. Az orvosok keményen küzdöttek az életéért, a baleset után egy nappal viszont a család a fiú állapotára való tekintettel úgy döntött, hogy lekapcsoltatják az életben tartó készülékeket.

Azon a bizonyos szörnyű napon anya és fia együtt volt, majd a nő a fiút és barátját magára hagyta a belvárosban, és hazatért. Az anya megrendülten számolt be róla, hogy a Cardiffban történt esetet megelőzően a fiú éppen vele beszélt, a fiú pedig leginkább arról érdeklődött, hogy milyen étel várja otthon a britek tradicionális ötórai teázásakor. A telefon néhány perccel később újra csörgött, ezúttal a fiú barátja hívta a családot, hogy közölje a tragikus hírt.

– Percekkel azelőtt beszéltem vele, kérdeztem, hogy merre jár, mondta, hogy hazafelé. Azt kérdezte, hogy „mi lesz a kaja? Éhezem!” - mondta Leanne Sweet, aki több módon is igyekszik fenntartani fia emlékét, ezt szolgálja majd egy jótékonysági focimeccs is, amelyet május 27-én rendeznek.

– Imádta a focit, imádta a sportot, nagyon aktív volt. Mindig mosolygott, mindenki szerette – idézte az összetört az anyát a Mirror. A rendőrség befejezte a nyomozást, és az ügyet vádemelési javaslattal az ügyészséghez továbbította. Egyelőre nem tudni, hogy a taxis miért gázolta el a fiút, erre és a többi részletre a várható tárgyaláson derül fény.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.