A kis Conner Armstrong nem ünnepelhette meg még az első születésnapját sem. A kisfiú ugyanis egy ritka, halálos genetikai rendellenességgel, úgynevezett Edwards-szindrómával született, és a szívén is volt három lyuk - írja a Mirror.
Conner betegsége csupán minden 2500. terhességet érint az Egyesült Államokban, ahol a kicsi is született. Bár a szülők tudtak arról, hogy a szülés után mindössze néhány napjuk lesz újszülött kisfiúkkal, ez mégsem akadályozta őket abban, hogy életük legboldogabb időszaka legyen ez.
Az észak-karolinai pár elhatározta, hogy abban a hospice házban fogadnak örök hűséget egymásnak, ahol kisfiúkat is gondozzák.
– Akkor szerettünk volna összeházasodni, amikor hazamehetünk már a kórházból. De sajnos onnan már nem mehettünk együtt haza, ezért úgy döntöttünk, hogy az egyetlen módja, ha ott esküszünk, ahol a gyermekünk is velünk tud lenni – mondta el a 24 éves édesanya, Patricia a Mirrornak, majd később azt is hozzátette:
– Ez egy tökéletes nap volt! - gondolt vissza az esküvőre, amelyen természetesen két nagyobb gyermekük is velük volt: a 6 éves Graci, és az 5 éves Aubree is.
A kis Conner, aki csupán egy hétig élt, az esküvő után három nappal meghalt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.