A Nébih nyúlhúst is forgalmazó húsboltokat ellenőrzött egy fővárosi vásárcsarnokban. A három vizsgált üzletben nem tudták igazolni az előhűtött nyúlhús eredetét. A közlemény szerint a termékek jelöletlenek voltak és a származást igazoló dokumentumokat sem tudták bemutatni, így a húsok fogyaszthatósági idejét sem lehetett megállapítani.
A Nébih ezért elrendelte, hogy vonják ki a forgalomból a 63,6 kilogramm ismeretlen eredetű nyúlhúst.
A közlemény szerint az sem zárható ki, hogy a boltokban a nyúlhús átvétele, valamint azok helyszínre történő szállítása szabálytalanul, illetve élelmiszerek szállítására alkalmatlan gépjárművekkel történt. Ennek felderítésére a hatóság további vizsgálatokat végez.
A Nébih egy másik közlemnyében az olvasható, hogy megsemmisítés helyett kutyaeledelként értékesítette az elvéreztetett nyúlhúst egy fővárosi cég, a helyszínről több mint 2 tonna terméket szállíttattak el megsemmisítésre. A bírság megállapítása folyamatban van.
A cég elvéreztetett nyulak nyúzására, a testek gyűjtésére és elszállíttatására rendelkezett engedéllyel. A vizsgálat feltárta, hogy a melléktermékgyűjtő vállalkozás, az engedélytől eltérően, a nyulakat kibelezte, darabolta, csomagolta és részben fagyasztva, részben előhűtötten tárolta. A telephelyen rendkívül rossz higiéniai körülmények uralkodtak.
A vállalkozó az akció során elismerte, hogy a húst állati takarmányként kutyatartóknak értékesítette, felhívva a figyelmüket, hogy azok emberi fogyasztásra nem alkalmasak. A vásárlók nevét és címét ugyanakkor nem tudta megadni, emiatt a hatóság kéri, hogy aki a Kuti Pet-Food Kft.-től nyúlhúst vásárolt, ne használja fel sem állati takarmányozásra, sem emberi fogyasztásra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.