Ahogy az lenni szokott: Váratlanul érte az országot, hogy télen ónos eső esik

Ahogy az lenni szokott: Váratlanul érte az országot, hogy télen ónos eső esik

felkészülés
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 01. 19:53
L. B.

Országszerte hatalmas zűrzavart és rengeteg balesetet hozott magával a napok óta szakadó ónos eső. A legmagasabb szintű riasztás már csak a középső országrészben van érvényben, de nincs olyan pontja az országnak, amelyre ne adták volna ki a riasztás valamelyik fokozatát ónos eső vagy havazás miatt.

Egy nap leforgása alatt 44 személyi sérüléses és számtalan anyagi káros balesetnél intézkedtek a rendőrök. Ezek közül 1 halálos, 11 súlyos, 32 könnyű sérüléssel végződött. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a magyar közút 670 munkagépe, 1630 munkása dolgozott az utakon, és a katasztrófavédelem is megerősített állománnyal volt jelen.

A hatóságok azt kérik, hogy aki teheti, ne induljon útnak, de ha ez mégis szükséges, akkor fokozott körültekintéssel, a téli időjárásra megfelelően felkészített járművel, tele tankkal tegye ezt, és vigyen magával mobiltelefont.

– A mentők feladata jelentősen, mintegy 20%-kal emelkedett a csúszós utak miatt. Az elmúlt 24 órában országosan mintegy 3500, a fővárosban pedig több mint 1000 esetet láttunk el, amelyek között több száz, elesésből származó lábtörés, kartörés, fejsérülés volt. Szerdán a délutáni órákban a főváros területéről szinte percenként érkeztek a segélyhívások, szabadnapos dolgozók behívásával, tartalék kocsik beállításával erősítettük meg a szolgálatot – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A fővárosi közlekedést tovább rontotta, hogy a BKK több busza rövidített útvonalon vagy egyáltalán nem járt az ítéletidő miatt, és a 4-es és 6-os villamos helyett pótlóbuszok közlekedtek egy váltóhiba miatt. Ami a jövőt illeti: ma már felszakadozhat a felhőzet, de eső, ónos eső még mindig várható. A hétvégén marad az enyhe, többfelé szeles idő.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.