Testvére ajánlotta fel a szörnyethalt Anita szerveit

Testvére ajánlotta fel a szörnyethalt Anita szerveit

szervdonor
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 31. 09:00
P. Zs.

Egy 37 éves magyar nő halt meg Olaszországban, a Velencéhez közeli Schio városában. Az ilgazzettino.it szerint V. Anita egy helyi étteremben dolgozott felszolgálóként, majd az étterem zárása után hazafelé indult az autójával.

Harmadik az évben

A via Maestri del Lavoro út volt azonban az utolsó hely, ahova még élve eljutott. Az útszakaszt halálútként emlegetik a helyiek. Idén már a harmadik halálos baleset történt a szakaszon. A brutálisan összetört Hyunday-ból még kiszabadították a mentők, ám az életét nem tudták megmenteni.

Hirtelen sávot váltott

A rendőrök szerint a magyar nő véletlenül sávot válthatott, és nem maradt elég ideje arra, hogy a szemből jövő Audi A3-t kikerülje. Anita és egy olasz sofőr frontálisan ütköztek. A helyszínelők szerint Anita az úton megengedett hetven kilométeres sebességhez képest jóval gyorsabban mehetett, ezért nem tudta már elrántani a kormányt. Az, hogy figyelmetlensége vagy rosszulléte okozta-e a karambolt, még vizsgálják.

Súlyos fejsérülés

Az Audit vezető 58 éves olasz férfit, Roberto Danielit a kiérkező mentősök rögtön a Santorso kórházba szállították súlyos fejsérülésekkel. Robertót a biztonsági öv szorításából kellett kivágni. Állapotát a kórházban tudták csak stabilizálni.

Anitán azonban már nem tudtak segíteni. A helyszínen életét vesztette. Az Audi és Anita Hyundai autója is szinte a felismerhetetlenségig összetört. Nővére a baleset után rögtön a helyszínre sietett. Anita épen maradt szerveit felajánlotta a rászorulóknak donorként.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.