Orvosa csúfította el egy életre a nő arcát

Orvosa csúfította el egy életre a nő arcát

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 20. 20:00
<p>A megégett arcú nő azt állítja, olyan műtétet végeztek el rajta, amelybe bele se egyezett.</p>
Bors

Tammie Stanley élete nem indult éppen szerencsésen, ennek azóta is issza a levét. 8 hetes volt, amikor egy lakástűzben szörnyen összeégett az egész teste. Azóta már több mint 40 műtétet végeztek el rajta, hogy valamiképpen helyreállítsák a sérült bőrét. Mivel jelenleg 41 éves, így gyakorlatilag évente egyszer kés alá kellett feküdnie – írta a The Sun.

Pontosabban azt hitte, 2014 nyarán lesz az utolsó operációja. Az arcán akarták eltüntetni a hegeket, a procedúra közben azonban, Tammie beleegyezése nélkül a sebész úgy döntött, hogy inkább a nyaki hámokat felhasználva bőrátültetést végez a fejen. Emiatt viszont később erősebben hegesedni kezdett az arca. Az oxfordi kórház bocsánatot kért a történtekért, közleményükben beismerték, a kezelést nem a megfelelő színvonalon végezték el.

Tammie nagyon nehezen viselte a történteket: 

– Sosem rejtőztem el az emberek elől, mindig is úgy éltem, hogy figyelmen kívül hagytam azokat, akik bámultak. De ezzel a műtéttel újabb sebhelyeim lettek, amelyek miatt nem szívesen teszem ki a lábam egyedül itthonról. A munkahelyemet is ott kellett hagynom miatta, de még sokszor a tükörbe is alig bírok belenézni. Depressziós és pánikbeteg lettem, évek teltek el, de még mindig nem bírtam megszokni az új arcom – nyilatkozta a hegekről, amiket el sem tud takarni.

Az ügy során Tammie-t tavaly szeptemberben peren kívüli megegyezés során kártérítette az egészségügyi intézmény.

– Ha nincs John, a párom,ennél is rosszabul viseltem volna ezt az időszakot. Korábban abszolút bíztam az orvosokban, a történtek óta már jóval szkeptikusabb vagyok az esetleges további műtétekkel kapcsolatban. Inkább próbálok alternatív megoldásokat keresni a helyzetem kezelésére. Remélem, legalább mások tanulnak majd a történetemből – mondta el a nő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.