Bármelyik magyarországi családi ház kertjét is feláshatjuk, száz százalék, hogy találunk aranyat a földben – állítja dr. Földessy János, az Ásványtani-Földtani Intézet egykori vezetője, a Miskolci Egyetem tanára. Azt persze a professzor is elismeri, hogy egy gramm aranyért tekintélyes mennyiségű földet kell feltúrni, ennyi nemesfém ugyanis átlagosan ezertonnányi – ötven teherautónyi – kőzetből nyerhető ki.
Afrikában vannak olyan területek, ahol egy tonnából kinyerhető két gramm, de ezekért a területekért véres háborúk folynak. Az egyik legjelentősebb aranylelőhely pedig Alaszka – az ottani nemesfém utáni lázas kutatásról szóló sorozat hetedik évada kezdődött el most a Discovery Channelen.
Elvileg hazánkban is lehet aranybányákat nyitni, viszont ehhez meghatározott időre szóló állami engedély szükséges. A mai Magyarországon leginkább a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Telkibánya alkalmas aranylelésre, ott már Nagy Lajos király korában is bányászták a 14. században, bár akkor csak öt méter mélyre ástak le. Azóta viszont „szüneteltetik” a bányászatot a térségben. Emellett a mátrai Lahócánál másfél millió kávéscsészényi arany lapul a földben, és a Dunán is jöhet le az értékes fémből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.