Több tízmillió forintos kártérítést is kaphat a Kozma utcai börtönben meghalt rab családja, ha bebizonyosodik, hogy az őrök túlkapása okozta a 44 éves férfi halálát. Egyelőre soron kívül vizsgálják az ügyet, és mindenki a boncolás eredményére vár.
Mint azt megírtuk, múlt héten pénteken elhunyt Cs. Sándor elítélt. Úgy tudni, egy előzetes szóváltás miatt kerülhetett összetűzésbe a rab a börtönőrökkel, ezért az elkülönítő fogdába vitték. Onnan már nem jött ki élve. A bv intézet a családot másnap reggel értesítette.
Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség katonai ügyészsége nyomoz soron kívül, gyorsított eljárásban. A tragédia körülményeit igazságügyi orvos szakértő bevonásával vizsgálják. A boncolás már megtörtént, most az eredményre vár a rendőrség és a gyászoló család.
Az elhunyt rabot 2011-ben ítélték el kilenc évre rablásért, amelyből már csak négy esztendőt kellett volna letöltenie. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt rendelt el nyomozást.
– Az ügyben egyelőre bántalmazás hivatalos eljárásban bűntette miatt van folyamatban nyomozás, amely egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Amennyiben bebizonyosodik a halált okozó testi sértés vagy az emberölés vétsége, sokkal magasabb lehet a büntetési tétel. Egy biztos, több évig is elhúzódhat egy ilyen ügy – mondta a Borsnak dr. Magyar György ügyvéd.
– A kártérítés mértéke nyilvánvalóan milliós nagyságrendű lehet. A kártérítésnek felső határa nincs, a magyar joggyakorlatban általában tízmilliós összegekről beszélhetünk – tette hozzá az ügyvéd.
A cikkhez kapcsolódó jegyzetet itt olvashatja!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.