Egy magyar férfi különös kamionos mutatványával kápráztatta el a német autósokat. Egy német sofőr a Marburg mellett húzódó sztrádán rögzítette telefonjával, hogy az előtte haladó kamion lökhárítóján állva, a hátsó falba kapaszkodva, cigarettával a szájában utazik egy férfi. A felvételen jól látszik, hogy egyik keze néha a levegőben lóg. A teherautó 110 kilométeres sebességel haladt. Az őt előző kocsi sofőrje, miután rögzítette a meglepő utazás képeit, leintette a kamiont és megmutatta vezetőjének, amit ő a tükörből sem láthatott. Ezután együtt fogták el a potyautast, aki ugyan először menekülni próbált, de rövid hajsza után megadta magát. Kiérkezett a német autópálya-rendőrség is. Ekkor derült ki, hogy egy 25 éves magyar férfi utazott a plató végén. A rendőrök bevitték a kapitányságra. Ott adatai egyeztetése közben bevallotta: illegálisan tartózkodik Németországban. Érvényes papírjai nem voltak.
A rendőrök tovább faggatták, ám a többi kérdésre már nem tudott válaszolni. Így nem tudta elmondani, hogy mennyi időt töltött a kocsi hátsó részén, hol kapaszkodott föl, és azt sem tudta, hova szeretett volna eljutni. Arra emlékezett csak, hogy Marburgban semmi pénze nem maradt, így nem tudott buszra vagy vonatra szállni. A német hatóságok az egyik helyi szociális intézménynek adták át. Úgy vélték, amíg a férfi ilyen zavarodott állapotban van, lehetetlen bármilyen értelmes választ kikényszeríteni belőle. A férfi azonban már másnap meglógott az otthonból, és újra az autópálya marburgi autóspihenőjénél tűnt fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.