Dráma: sose fog már tudni beszélni a lefolyótisztítót nyelt fiú

Dráma: sose fog már tudni beszélni a lefolyótisztítót nyelt fiú

sav
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 18. 10:30
<p>Pokollá változott Saira Faisal élete, miután kisfia még mindig egészségügyi panaszokkal küszködik.</p>
Bors

2013 januárjában ivott lefolyótisztítót az akkor csaknem hároméves Ayman Faisal. Édeanyjával, Sairával a manchesteri szupermarketben egy palack után nyúlt, majd beleivott annak tartalmába.

– Vásárlás közben egy pillanatra vettem le róla a szememet, és máris megvolt a baj – említi Saira Faisal. – Annyit láttam, hogy hirtelen ömlik fiam szájából a vér.

A baj ennél nagyobb volt, mivel a lefolyótisztító szétégette a kis srác száját, nyelőcsövét és gyomrát. Egy hónapig küzdöttek az életéért az intenzív osztályon, majd öt hónapig mesterségesen etették, tudniillik önálló táplálkozásra képtelen volt. Az is csoda, hogy túlélte mindezt.

A most hatesztendős Ayman élete tömény kín, és ezen az sem segít, hogy anyja beperelte a szóban forgó szupemarketet, merthogy miért helyezték a veszélyes árut olyan alacsonyra, hogy azt egy gyerkőc könnyűszerrel elérhette. 

Persze mindez nem lenne már nagy vigasz a családnak, de remélik, más szülők gyermekével nem fordulhat elő újra ilyesmi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.