17 évvel a a cukrásznő meggyilkolása után emeltek vádat

17 évvel a a cukrásznő meggyilkolása után emeltek vádat

Kecskemét
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 09. 13:50
Bors

Vádat emeltek aljas indokból elkövetett emberölés miatt egy negyvenéves férfi ellen, aki a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint 1999-ben megerőszakolt, majd megfojtott egy fiatal nőt Kecskeméten. A vádlottat tavaly ősszel, a DNS-mintája alapján azonosították.

A férfi 1999-ben Kecskemét és Kiskunfélegyháza térségében hajléktalan, csavargó életmódja során kisebb lopásokból élt – írta a vádhatóság. Rendszeresen ismerkedett nőkkel, igyekezett a bizalmukba férkőzni, rövid távú kapcsolatokat kialakítani velük, miközben álnéven mutatkozott be és életkörülményeiről is hazudott nekik. 

A Kiskunfélegyházán élő sértett akkoriban egy kecskeméti belvárosi cukrászdában dolgozott. A 31 éves nő 1999. szeptember 15-én 20 óra 30 perckor bezárta a cukrászdát, és gyalog elindult a pályaudvarra, hogy hazautazzon. Az állomáson azonban megismerkedett a vádlottal, aki elcsalta magával. Egy kietlen, bokros-fás részre érve viszont a nő meggondolta magát, de az erős testalkatú, magas férfi megragadta a karját, és erőszakkal továbbvitte. Egy elhagyott helyen bántalmazni kezdte, leszorította a földre, és előbb erőszakkal közösült vele, majd megfojtotta a nőt. A holttestet másnap hajnalban találták meg. A férfi azért fojtotta meg áldozatát, hogy a nő megerőszakolása miatti felelősségre vonást elkerülje.

Mivel az elkövető kilétét nem sikerült megállapítani, az eljárást két év múlva megszüntették. Tavaly ősszel aztán felfigyeltek arra, hogy egy fővárosi rablás gyanúsítottjának DNS-mintája megegyezik a tizenhét évvel ezelőtti emberölés után rögzítettekkel. Mint kiderült, a vádlott a gyilkosság előtt ötször, azóta pedig még nyolcszor volt büntetve.

Az előzetes letartóztatásban lévő férfire életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a főügyészség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.