Egy éve lakott a IX. kerület Ifjúmunkás utcában, egy kínaiak által üzemeltetett Coop üzlet hátsó részének utcafrontján az a két hajléktalan, akikre csütörtökre virradóra rájuk gyújtotta támadójuk a fészküket. Egyikük a tűzben életét vesztette, a másik égési sérülésekkel megúszta. A Bors ottjártakor egy mécses égett az elhunyt emlékére.
A környéken élő Magyar Hajnalka nagy zajra ment ki lakásának erkélyére.
– Legalább három tűzoltó autó volt kint, rendőrök és mentőautó. A két hajléktalant látásból ismertem. Közel egy éve lakom itt, azóta biztosan itt vannak. Csendesek voltak, nem volt velük soha semmi baj. Egy nagy matrac volt a fekhelyük, nejlonnal letakarva. Azon aludtak, de ott volt velük minden egyéb „kincsük” is, az összes ruha. Nagyon sajnálom szerencsétlent, nem tudom, kinek árthatott – mondta Hajnalka.
Az RTL Klub híradójának nyilatkozott Horváth István, a tűzhalál elől megmenekült hajléktalan, aki megpróbálta kimenteni a barátját, de nem tudta. Ő azt sejti, hogy a társa haragosai közül lehetett valaki a támadó, mert volt néhány, akivel összeveszett.
Az utca másik oldalán egy iskola van. Ottjártunkkor éppen kijött a boltba két fiú.
– Borzasztó volt látni másnap reggel a helyszínt és belegondolni abba, hogy a nyomok, amit látunk, egy elégett ember nyomai. Lelkileg nehéz lesz feldolgozni, mert akárhányszor elsétálunk erre, hiába tüntetik majd el a nyomokat, a kép újra felidéződik.
A rendőrség az eset után hat órával elfogta a tüzet okozó, feltételezett tettest.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.