Aktuális

Ez a kislány konkrétan belehalhat, ha hisztizik

Bors

Létrehozva: 2016.11.05.

Az ötéves Isabell Tippernek elvileg mindig boldognak, kiegyensúlyozottnak és nyugodtnak kell lennie, ellenkező esetben ugyanis az életével játszik. Amint sírni kezd, izgatott vagy hisztérikus lesz, a szíve felmondhatja a szolgálatot. A tüdőverőerét ugyanis megvastagodott zsír- és izomréteg veszi körül, amitől az orra, szája körmei elkékülnek, a teste elgyengül. Hat hónaposan már nyitott szívműtéten esett át, de a zsír visszanőtt, és a lány tavaly csaknem meghalt. 

"Ha Isabell sír, felizgatja magát vagy nagyon fáradt, a szervei nem kapnak elég oxigéndús vért, ami végzetes lehet. Rettenetesn vigyáznunk kell a hangulatára" – nyilatkozta a The Sun című napilapnak édesanyja, a 27 éves Kimberly, aki nemrégiben felhívást tett közzé, arra kérve idegeneket, hogy küldjenek képeslapot a kislány születésnapjára, így derítve jókedvre Isabellt.

Az akció sikeres volt, több mint 2000 jókívánság érkezett. Az anya most azt szeretné, ha lánya karácsonyra is kapna üdvözlő lapokat. "Isabellt olyan boldoggá tették a képeslapok! Egy hónapig mindennap felnyitott néhányat, és ezalatt végre nem a betegségével volt elfoglalva" – mesélte a nő. 

A megvastagodott zsírréteg mellett a kislánynak lyukas a szíve és fejletlen a jobb szívkamrája. Orvosai szerint csak a szívátültetés segíthet rajta véglegesen. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714953908
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714953908
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák