Aktuális

Ada ismét az RTL-nél dolgozik

kbv

Létrehozva: 2016.11.19.

Szabó Zsófi érkezése után nem sokkal a Reflektor akkori háziasszonya távozott a csatornától, nem volt szükség két hasonló tematikájú műsorra. Most ismét állást kapott.

Nagyjából egy éve távozott az RTL Klubtól Pintér Adrienn Ada, aki a Reflektor háziasszonyaként búcsúzott a csatornától. Ám úgy tűnik, a búcsú egyáltalán nem volt végleges, a Bors ugyanis megtudta, az azóta személyi edzőként dolgozó tévés ismét feladatot kapott. Ada a tavasszal induló Házasság első látásra című párkereső show egyik szerkesztője lett.

– Másfél hónapja kezdtünk, a szereplők kiválasztásában veszek részt. Érdekes munka, férfiakat és nőket faggatunk, elemzünk tudományos módszerekkel, hogy végül megtaláljuk nekik a legmegfelelőbb párt. Az egymásnak kiválasztottak majd csak az oltár előtt ismerhetik meg egymást, ismeretlenül kell összeházasodniuk, majd négy hét múlva eldönteniük, hogy együtt maradnak-e – mesélte Ada, akit mindig is érdekelt az emberi psziché, de gyerekei és munkái mellett nem volt lehetősége elvégezni a pszichológia szakot.

A műsorvezető egyébként nincs jelen a párválasztásnál, de Ada egyáltalán nem is bánja, hogy nem ilyen szerepkörre kérték fel. – Nem tudom, hogy szeretnék-e műsort vezetni még, nem szoktam olyasmin gondolkozni, hogy milyen jó lenne, ha valami egészen más történne velem, mint ami most van. Mindig csak másra és másra vágyni nem jó, és egyébként sem akartam soha mindenáron képernyőn lenni – mondta Ada, aki szívesen ment vissza dolgozni egykori kenyéradójához.

– Semmilyen harag nem volt bennem, amikor megszűnt a Reflektor, hiszen ez maximum a tévénézőknek volt újdonság, mi már tudtuk jó előre. Ez egy ilyen szakma, folyamatosan változik a műsorstruktúra. Ezért is kezdtem el annak idején edzőnek tanulni – magyarázta a tévés.    

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek