Aktuális

10 tény, amit nem tudott Fidel Castróról

R. K.

Létrehozva: 2016.11.28.

Az utolsó nagy, kommunista vezér távozott e világból pénteken, amikor 90 éves korában Havannában meghalt Fidel Castro. A Bors összeszedett tíz érdekességet az istenített forradalmár-felszabadítóról és gyűlölt diktátorról. 

1. Ügyvédként kezdte

Jogi tanulmányokat folytatott Havannában, és 1953-as első, meghiúsult puccskísérlete előtt ügyvédi irodát is nyitott.

2. Szivarral akarták megölni

Az amerikai CIA számtalanszor megpróbálta eltenni láb alól. Mérgezett étellel, meztelen nőkkel és robbanó szivarral is próbálkoztak.

3. A szakállal időt spórolt

Hülyeségnek tartotta a borotválkozást. Úgy vélte, hogy feleslegesen venne el naponta tizenöt percet az életéből.

4. SS-tiszteket környékezett meg

Az 1962-es kubai rakétaválság idején elégedetlen volt a katonáival. Dél-Amerikában bujkáló, egykori náci tisztekhez fordult segítségért, akiknek korábbi fizetésük négyszeresét ajánlotta.

5. Jézust komcsinak tartotta

Egy beszédében azt mondta, Jézus Krisztus valójában kommunista volt. Minderre néhány bibliai történet kiforgatásával jött rá.

6. Elraboltatta a pilótát

Az 1958-as Forma–1-es Kubai Nagydíj előestéjén elraboltatta az ötszörös argentin világbajnok pilótát, Juan Manuel Fangiót. Egy nap után szabadon engedték.

7. Vitte az ágyát is

Sosem feküdt más ágyába. Ha külföldi útra ment, mindig magával vitte saját, jól bevált fekhelyét.

8. Duma-rekorder

A leghosszabb ENSZ-beszédet mondhatja magáénak. Négy és fél órás prédikációjával a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült.

9. Éjjeli bagoly volt

Sokszor csak hajnalban feküdt le, és a diplomatákkal is szeretett éjszaka tárgyalni, hogy kihasználja a fáradtságukat.

10. Maradona hálás neki

Az argentin labdarúgó-válogatott egykori klasszisa, Diego Maradona drogfüggősége idején Kubába utazott, ahol anyagi és lelki támaszt is kapott Castrótól a leszokáshoz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713453310
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141477_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Menczer Tamás válasza a bohócozó Magyar Péternek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713453310
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713453310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713453310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül