Megtörte a csendet Kristóf édesanyja, mert úgy érzi, sok valótlanság jelent meg róluk a baleset óta, ezért először és utoljára szerette volna tisztázni a történteket. A Blikknek elmondta, éjjel-nappal fia mellett vana kórházban és az eset óta már számtalanszor végigpörgette a balesetet a fejében, azt mondta, tanultak belőle.
Csilla, az édesanya felidézte a szörnyű nap eseményeit: a lakásukban ketten voltak a kis Kristóffal, akit nem hagyott magára, nézte, ahogy a kutyával játszott a gyerek, majd mikor inni kért, csak akkor ment ki a konyhába. Ezután hallotta meg a becsapódást, majd azonnal őrültként rohant a ház elé.
A kicsi a betonra zuhant, több helyen is koponyasérüléseket szenvedett, de szerencsére nem kellett sokat várni a mentőkre, hamar megérkezetek és kórházba szállították, ahol megműtötték Kristófot. Az eredmények alapján az orvosok bizakodnak, a kisfiú teljesen felépülhet a balesete után.
A gyerek apja és anyja nagyon rosszul érzi maguát a történtek óta, hiszen bántja őket az, hogy rossz szülőként gondolnak rájuk az emberek. Az apa a következeőket mondta a történtekről a lapnak:
„Én mindenkinek annyit szeretnék üzenni, hogy ne ítélkezzen a másik felett, mert egyetlen rossz döntés elég, hogy megtörténjen a baj, hiába élt előtte és utána is az ember felelősségteljes, példamutató életet ...”
A kisfiú szülei elmondták, hogy Kristóf első dolga az volt, miután magához tért, hogy kiskutyáját kereste
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.