Kamaszkora óta gyűlölheti a rendőröket a Teréz körúti robbantó

Kamaszkora óta gyűlölheti a rendőröket a Teréz körúti robbantó

Taksony
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 22. 05:10
<p>Új információkat tudott meg a Bors a robbantással gyanúsított P. László Gergely családi hátteréről.</p>
BLN

Gyermekként nemzetközi körözés alapján keresték a pénteken előzetes letartóztatásba is helyezett P. László Gergelyt. A Bors megtudott pár információt a robbantó múltjából. 

A férfi édesanyának kapcsolata értesüléseink szerint korán megszakadt fiával. P. László Gergely hétéves volt, amikor szülei elváltak. Az elszakadás meglehetősen viharosra sikerült, a szülők nem tudtak megegyezni László és három évvel fiatalabb húga felügyeleti jogáról. Apja külföldre vitte gyerekeit, egyes források Venezuelát említik, mások Uruguay-t jelölték meg. A fiú innentől éveket töltött édesanyjától távol a dél-amerikai országban. A kamasz fiút és húgát nemzetközi körözés alapján keresték, ám a Bors értesülései szerint végül apjuk önként hozta haza őket. A fiút különösen megviselhették a történtek. Nem kizárt, hogy a rendőrség iránti ellenszenve ebből az időből ered. 

Az édesanya közben teljesen új életet kezdett, fiát azonban egy évtizede nem láthatta.

A fiú először Taksonyban apai nagymamájánál, majd Karmacson rendezkedett be apjával. Úgy tudni, az elmúlt két évet újra Taksonyban töltötte, épp a robbantás idején jelent meg újra apjánál. A helyiek a Borsnak azt mondták: László az iskolában olykor késsel is megjelent, ezért kortársai már akkor furának tartották.

A 23 éves fiatalember pénteken némán, lehorgasztott fejjel lépkedett végig az újságírók előtt a Budai Központi Kerületi Bíróságon. Egy rendőr kísérte. Egyetlen szót sem szólt, a bíró előtt sem. Tettét a gyanú szerint alaposan eltervezte: a Tények szerint két nappal a szeptember 24-i robbantás előtt már bejárta a helyszínt, végighaladt a menekülési útvonalán is, ugyanabban a ruhában, mint amit a támadáskor viselt. 

A robbantót az e-mail-címe buktatta le, ugyanis az internetről rendelte meg a bombavevőjében található áramkört. Kiderült, hogy csak egyetlen egy ember vett ilyet. Ezután pedig már csak meg kellett találni, hogy ki az. Ezután dolgoztak rá a rendőrök az édesanyjára. Az asszonyt megfigyelték, és autójának törött fényszórója miatt leállították. A szonda sem véletlenül került elő, hiszen mindenképpen szükség volt a nő DNS-ére. Ezt hasonlították össze a robbantó hátizsákmaradványán talált DNS-mintával, és mivel egyezést mutatott, mehettek érte a terrorelhárítók. 

P. László Gergely ellen előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaélés ellene a gyanú, amiért élete végéig börtönben maradhat.

Bűnpártoló lehet az apából

Több karmacsi is arról beszélt a Borsnak: P. László Gergelyt édesapja bújtathatta, szerintük ugyanis nehezen elképzelhető, hogy ne ismerte volna fel fiát a körözési felvételeken. Azt is elárulták, a családnak tévéje nincs, de „állandóan az internetet bújták“. Ahol pedig az összes portálon ott volt a fiú arca. 

– Ha kiderülne, hogy valóban bújtatta volna a fiát, azzal bűnpártolást követett el. Ilyenkor az ember nem beszél össze az elkövetővel, de mögé áll, miután elkövette tettét – mondta Magyar György. Az ügyvéd szerint sem így, sem úgy nem kellene fiára vallania az apának, de gyanúsítottként is megtagadhatja    a válaszadást. 

– Ezért ilyen esetekben olyan bizonyítékokat kell gyűjteni, amik igazolják a bűnpártolást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.