Nem mindennapi teljesítményt hajtott végre ötvenhat női ejtőernyős Hollandiában az elmúlt héten.
– Európa-rekordot terveztünk, világrekord lett belőle – mondja a Borsnak Kéri Hanga, akit eddigi teljesítménye alapján hívtak meg a rekorddöntésre.
A 25 éves pécsi lány azért lehetett részese a világrekordnak, mert több külföldi ejtőernyős rendezvényre is eljutott az elmúlt időszakban, és a szervezők meghívták.
– Összesen tizenhat ugrás volt tervezve, ebből végül tíz lett, mert különféle problémák adódtak. Például egy madár is berepült az egyik gép hajtóművébe, és az időjárás sem volt túl kegyes hozzánk – árulta el Hanga. Az ejtőernyősök összesen három repülőből ugrottak ki. Az alakzatokat több napig gyakorolták a földön, hogy a levegőben tökéletes lehessen majd a megformálásuk. A korábbi világrekordban harmincnál is kevesebb fő vett részt. A civilben gyógytornászként dolgozó lány az első önálló ugrását három évvel ezelőtt hajtotta végre, ma pedig már több mint négyszázötven ugrás van mögötte.
– Édesapám is ejtőernyőzött, így húszévesen úgy gondoltam, hogy ugrom vele egy tandemet. Kellemes élmény volt, de akkor még nem érintett meg a varázsa. Összesen ötöt ugrottunk együtt, ezután kaptam rá igazán az ízére – mosolyodik el a lány, aki az egyetemi tanulmányai mellett korábban felszolgálóként is dolgozott, hogy fizetéséből fedezni tudja ejtőernyős hobbijának költségeit.
A Borsnak azt is elárulta, hogy mostanáig egyszer került igazán vészhelyzetbe.
– Különféle technikai problémák miatt nem tudtam volna biztonságosan földet érni, ezért leoldottam a főernyőt és a tartalékkal szálltam le – meséli Hanga, aki az elkövetkezendő években tovább szeretne fejlődni és minél többet megtanulni az ugrásokból.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.