Mikó István május 18-án osztotta meg öccse történetét: a Down-szindrómás Attila egy konditerembe járt edzeni, hogy eltüntesse – ahogy ő hívta – „nagyhasát”. Eleinte minden rendben ment, a fiatal fiú egyre lelkesebben végezte az edzéseket, azonban másfél hónap után a terem tulajdonosa a családtól azt kérte: látogassanak ezentúl másik termet, mert több vendég is jelezte, jobban örülnének, ha Attila máshol edzene.
István ezért Facebookon kért segítséget, ugyanis új konditermet kerestek Attilának. A kérés csak annyi volt, hogy a család közelében legyen az új edzőterem. A hír kevesebb mint fél nap alatt végigszáguldott az interneten, akkor több terem is felajánlotta, hogy a fiú folytassa náluk az edzést, rengetegen ingyenes lehetőséget is ajánlottak a családnak. Ezt Istvánék nem fogadták el, hangsúlyozták: nem ingyenedzésre vadásztak, csupán azt szerették volna, hogy Attila folytatni tudja a sportolást. A történet idő közben jó véget ért, ugyanis Attila és szülei új termet találtak.
– Egy edzőterem személyi trénere foglalkozik az öcsémmel – mondta lapunknak Mikó István. – Először egészségügyi felmérést végeztek Attin, azután pedig egy ehhez illő, külön rászabott, speciális edzésprogramot készítettek neki, amelyet azóta is nagyon élvez a testvérem – mondta István. A fiú azóta is a szüleivel látogatja a termet, ugyanazzal a lelkesedéssel megy az edzésekre:
– Nagyon örülünk, hogy minden ilyen jól alakult, hogy Attila ismét edz – mondja mosolyogva a báty.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.