Megrázó kettős halálesetről kellett beszámolnunk a hétvégén: egy anyuka 16 hónapos kislányával együtt vetette ki magát újpalotai panellakása ablakán. Mint kiderült: Edinát egy másik nő miatt elhagyta párja, aki azzal is fenyegette az asszonyt, hogy kislányukat, Dominikát is elveszi tőle. Ez lehetett a végzetes tett kiváltóoka.
Ezidáig úgy lehetett tudni, a picivel a karjában ugrott a halálba az anya, most azonban a Blikknek egy szemtanú állítja: ez koránt sem így van.
"Láttam, ahogy először a baba zuhan ki az ablakon, aztán nagyjából két másodperccel ezután az édesanyja. Borzasztó volt végignézni ezt, teljesen sokkot kaptam" - mesélte a szomszéd élelmiszerbolt eladója, Gábor. Az, hogy az anya először a gyermeket dobta ki a 16. emeletről, majd csak utána ugrott ő is, megmagyarázná, miért találták meg a két testet egy méter távolságra egymástól - írja a bulvárlap.
A Bors úgy tudja, Edinának nincsenek élő rokonai, volt párja, Dominika apja azonban ígéretet tett: együtt temeti el az anyát gyermekével.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja (mobilról is) a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély számot!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.