Baracklekvárral akarták megmérgezni Torgyánt

Baracklekvárral akarták megmérgezni Torgyánt

lekvár
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 05. 09:30
<p>Az ellene irányuló sorozatos, máig rejtélyes merényletekről is mesél önéletrajzi könyvében Torgyán József.</p>
M. R.

Száll a turul fészkére címmel jelent meg Torgyán József könyve. A legérdekesebb fejezetek az 1998 és 2001 közötti korszakból származnak, amikor a Fidesszel együtt kormányra kerültek, és Torgyán földművelésügyi miniszter lett.

Még az 1998-as választások előtt kétszer akarták bombával megölni a politikust. Március 12-én valaki egy reklámszatyorban távirányítású pokolgépet helyezett az FKGP székházának bejárata elé. Torgyán az épületben volt, azonban mielőtt kilépett volna a kapun, a portást felhívták, hogy a felesége otthon elájult. A kapus a kocsijához indult, amikor észrevette a szatyrot és az autójába rakta. Csak otthon vette észre, hogy mit talált, majd rögtön hívta a rendőrséget. Másodjára szintén távirányítású bombát helyeztek el Torgyán budai házának bejárata elé késő este, amikor a politikus és felesége már aludtak. Ezt már fel is robbantották, de sérülés nem volt. Torgyán szerint Jozef Rohac, az Aranykéz utcai robbantó volt a tettes, de ezt bíróság még nem mondta ki.

Torgyán miniszterként sok halálos fenyegetést kapott. A kormányőrség egyszer olyan információt kapott, hogy mérgezett baracklekváros palacsintával akarják megölni a politikust. Ám egy programja során vendéglátói éppen ezt szolgálták fel neki, így csurgó nyállal kellett végignéznie, amint testőrei jó­ízűen lakmároznak kedvenc ételéből.

Volt eset, amikor a házuk kaputelefonján szólt be valaki, hogy meg akarja ölni Torgyánt. A politikus azonban kiment a férfihoz, és addig beszélt vele, amíg az elszánt fenyegetőző kijelentette: inkább azt fogja megölni, aki egy rossz szót mer Torgyánra mondani.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.