Zuckerberg: Egy zseni a Gutenberg-galaxison

regényújság
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 08. 18:00
A világ egyik legnagyobb internetes cégének vezetője elhatározta, hogy a könyvek felé fordul, egy teljes évet szentel az olvasásnak, ugyanerre ösztönözve a közösségi oldalak rajongóit is. Kampányt indított a Facebookon, ahol kéthetente közzétette kiolvasott köteteit és csevegésre hívta követőit. Mark Zuckerberg, a netguru egyetlen kezdeményezéssel a Gutenberg-galaxisra kacsintott.
Szűcs Anita

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója újévi fogadalmat tett, miszerint 2015-ben egy éven át minden két hétben elolvas és ajánl egy könyvet. Vállalását betartva létrehozta a Year of Books (Könyvek éve) közösséget a Facebookon, ahol több mint húsz kötetet osztott meg. A könyvek többsége ismeretterjesztő, tudományos munka, de mind izgalmas olvasnivalót ígér.

– Rájöttem, hogy a könyvolvasás intellektuálisan feltölt. Jobban, mélyebben megismerem a témát, mint a legtöbb mostani médiumon keresztül. Az olvasás számos témát és gondolkodnivalót adott nekem: többet tudok általuk a tudományról, a jólétről és a szegénységről, az energiafelhasználásról, az egészségről, a történelemről, a politikáról és a fizikáról is. Kihívásomat az a remény és optimizmus vezérelte, hogy a társadalom a könyvek nyújtotta ismeret által több területen is fejlődni fog, előreléphet – vallotta Zuckerberg, akinek kezdeményezését több mint hatszázezren követték figyelemmel. Az üzletember bevallotta azt is, nem gondolta, hogy ilyen tartalmas beszélgetések alakulnak ki az ajánlók kapcsán, nagyon hálás ezekért.

A végtelen kezdete

A Year of Books oldalon – amelynek idén eddig nem volt folytatása – a legutóbbi bejegyzést múlt év december 28-án tették közzé. A Facebook alapítója David Deutsch The Beginning of Infinity: Explanations That Transform the World (szó szerinti fordítás: A végtelenség kezdete: Magyarázatok, amelyek átalakítják a világot) című kötetével teljesítette fogadalmát – talán nem véletlenül búcsúzott ezzel, hiszen az oldal ismertetőjében azt ígéri: kulturális, vallási, történelmi és technológiai könyvekből válogat.

David Deutsch könyvét provokatívként és fantáziadúsként jellemzik. A 2011-ben megjelent kötet a mémek természetét és a kreativitás kialakulását is vizsgálja, meglehetősen sajátos módon. Olvasmányos, könnyen érthető, a tempós olvasást nem a nyelv fogja gátolni, hanem az, hogy szinte minden oldalon találunk valami olyat, ami elgondolkodtató. Rögtön az elején: David Deutsch már könyve bevezetőjében elárulja, mi a véleménye arról a feltevésről, hogy az emberiség a vég(zete) felé rohan.

Egy képzeletbeli galaxis

A másik könyv, ami nemcsak Zuckerberg kedvence, hanem a science fiction irodalom rajongói is többször toplistára sorolták, az 1988-ban megjelent Iain M. Banks világhírű science fiction szerző Játékmester (The Player of Games) című könyve. A történet az életet végigpartizó és -szórakozó társadalomról szól, itt az emberek már az egész galaxist meghódították, kolóniákat hoztak létre, a betegségek megszűntek és a technológiának köszönhetően az élet nem más, mint önfeledt szórakozás. Mindig akad persze egy lázadó, ebben a regényben Jernau Morat Gurgeh, a galaxis leghíresebb játékosa, aki a galaxis egyik távoli bolygójára megy, hogy egy legendás játékban tegye próbára magát. A fődíj a birodalom császári címe, de az odavezető út összeesküvéssel, zsarolással, intrikával és árulással van kikövezve.
A Year of The Books oldalon szinte minden hozzászólásban magasztalják Bankset, sokan vélik úgy, hogy ez a legjobb regénye.

Merre tart a világ?

Henry Kissinger Világrend című könyve az egyik a listából, amelyet magyarul is olvashatunk. A Nobel-békedíjas diplomatáról és politikusról érdemes tudni, hogy az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója, majd külügyminisztere volt Richard Nixon és Gerald Ford elnöksége alatt. A könyvében a XXI. század kihívására keresi a választ: hogyan lehet az ideológiai szélsőségek, az ütköző történeti víziók és a gyorsuló technicizálódás világában közös, a békét biztosító világrendet kialakítani? A nyugati világ fölé kerekedik-e a gazdaságilag erősödő Kelet?

A további tartalomból

Divat: Giorgio Armani és a hülyék, akik sosem elegánsak
Soma Mamagésa: Egységben önmagammal
Kritika: Patrick Modiano: Nászút
KétHarisnya blog: Előbújtunk Mikszáth hasából
Pom Pom meséi: Szegény Gombóc Artúr
Történelem: Harc a tévhitek ellen
Krúdy Gyula: Függvényesi, az ország keresztapja
Arany-év lesz 2017
Mark Zuckerberg ajánlásával: A törvénytelenség fekete dobozai 

„Káosz fenyeget a mindeddig példátlan egymásrautaltság és kölcsönös függőség dacára: a tömegpusztító fegyverek terjedése, az államok szétesése, a környezetrombolás hatásai, a népirtás ma is jelen levő gyakorlata és azoknak az új technológiáknak a terjedése, amelyek lassan kontrollálhatatlanná és emberi ésszel már-már felfoghatatlanná teszik a konfliktusokat” – fogalmazza meg sokat sejtetően az előszóban mélyen elgondolkodtatva minden olvasóját.

Egy éve a könyvek világában

A Year of The Books oldalon ajánlott kötetek szerzői arra keresik a választ, mi lesz társadalmunk sorsa – a megközelítés persze minden könyvben más, de talán elmondható, hogy a remény mindegyikben benne van, hogy nem csupán túlélni fogunk, hanem hasznosan tevékenykedünk és megérdemelten élhetünk.
A közösségben Zuckerberg nem méltatja a könyveket, mindössze annyit írt a könyv szerzője és címe mellett, hogy mindenki bátran mondja el a véleményét és a beszélgetés ne térjen el a tárgytól. Tehát inkább egy könyvlistát kapunk, nem könyvajánlót. Nyilván nem lehet elvárni Zuckerbergtől, hogy recenziót írjon, az viszont szerencsés lett volna, ha néhány gondolatot még hozzáfűz az adott könyv posztja mellé – ezt az oldal kedvelői is várták. A Year of Books nemcsak a könyvajánlásról és csevegésről szólt, a tárgyalt könyvek szerzőinek nagy részét is sikerült megszólaltatni. Több interjút videón is meg lehet nézni. Aki most ismerte meg a kezdeményezést, felzárkózhat, hiszen az oldal ma is elérhető.  

Fordította: Nyemcsok Éva

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.