Zsíros kenyér miatt bukott le az oktogoni bankrabló

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 09. 05:30
Hajléktalanként élt és anyagi gondjai voltak, sőt elfogása előtt már ételre sem futotta az oktogoni bankrablóként elhíresült P. Balázsnak.
H. Á.

Nem bizonyultak igaznak az oktogoni bankrablóról szóló korábbi sajtóhírek, miszerint a „piperkőc” rabló jól szituált fiatalember volt, aki nem szorult rá az ebül szerzett va­gyonra, anyagi körülményei nem indokolták, hogy raboljon.

Ezzel szemben az ORFK hivatalos lapja, a Zsaru Magazin arról ír: a március 28-án elfogott 43 éves P. Balázs hajléktalanként élt, elfogása előtt pedig már ételre sem volt pénze. Lebukását is ez okozta. Egy szabadnapos zsaru, Varga Zoltán törzszászlós ismerte fel a Széll Kálmán térre tartó 4-es villamoson. Kiderült: azért ment oda, mert úgy tudta, zsíros kenyeret osztanak a rászorulóknak, neki pedig már ételre sem futotta.

– A bankrablások során szerzett pénzt felélte. Többek közt csúcskategóriás telefont vett, amelyet néhány nap múlva, amikor pénzszűkébe került, töredékáron eladott. Már a robogóját sem tudta megtankolni, ezért leállította azt a Boráros téren, ahol meg is ta­láltuk később – nyilatkozta a Zsarunak Horváth Miklós alezredes, a BRFK rablási alosztályvezetője.

P. Balázs egyébként hidegvérrel rabolt. Először február 24-én az oktogoni bankfiókot, ahol sorszámot húzott, majd mikor sorra került, jobbal gáz-riasztó pisztolyt szegezett az ügyintézőre, ballal zacskót tett a pultra: – Pakold bele a pénzt! – mondta. Mikor az ügyintéző közölte, hogy időzáras a széf, azt felelte, „nem baj, megvárom”. A rabló kisföldalattival menekült, később a körözési fotóját többen is felismerték. Egy nő jelentkezett, hogy őt február 17-én, a Széchenyi téren próbálta meg kirabolni, március 22-én pedig egy solymári pénzintézetben próbálkozott, szintén sikertelenül.

Az oktogoni rabló beismerő vallomást tett, jelenleg az igazságügyi elmegyógyító inté­zetben tölti előzetes letartóztatását.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.