Meztelenül locsolt a ház előtt, és még neki állt feljebb

kert
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 12. 20:30
A megnyerő mosolyú férfit hiába kérték a rendőrök, ugyan öltözzön már fel, nemhogy nemet mondott nekik, hanem még rájuk is támadt.
Bors

Bizarr esethez riasztották múlt héten szerdán a kaliforniai Fresno városának rendőreit. A 37 éves Robert Lopezre szomszédjai hívták a járőröket, miután feltűnt nekik, hogy a férfi egy szál semmiben áll a házának kertjében, és mint ha csak a legtermészetesebb dolog volna, locsolja a háza előtti gyepet. A rendőrök először azt hitték, egy furcsa, de békés emberről van szó, aki kicsit túlzásba vitte a meztelenkedést, ám kiérkezésük után Lopez éktelen haragra gerjedt.

Először csak kígyót-békát kiabált a járőrökre, majd a kezében lévő sörösüveggel dobta meg őket. Mikor a rendőrök nem akartak távozni, Lopez megfenyegette őket, hogy bemegy a puskájáért, és seggbelövi őket. A fresnói hatóságok ekkor erősítést kértek, a férfi pedig visszament a házába. Egy perccel később pisztoly helyett egy húszcentis konyhakéssel jelent meg. Hiába mondták neki, hogy hátráljon, a kést az egyik rendőrbe próbálta belehajítani. Ekkor azonban már a rendőrök akcióba léptek és egy babzsák lövedékkel töltött fegyverrel rálőttek Lopezre, akit ezután már sikeresen meg is tudtak bilincselni.

A kicsit túlérzékeny, ám kétségkívül megnyerő mosolyú férfit őrizetbe vették és óvadékát (ami ellenében szabadulhat) 66 ezer dollárban, vagyis 18 millió forintban állapították meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.