Kiürítették a budaörsi Decathlont, Auchant és Ikeát

Ikea
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 02. 17:18
Állítólag névtelen bejelentést kaptak, hogy bomba van az épületekben.
Bors

A 444 egyik olvasója jelezte, hogy ezekben a pillanatokban éppen kiürítik a budaörsi IKEA áruházat. A portál felhívta az IKEA központi telefonszámát, ott azt mondták, hogy valóban kiürítik az áruházat, de a pontos okot akkor még a központban sem tudták, mert a helyi biztonsági személyzet még nem jelezte.

Az Index azt írja, hogy délután negyed három-fél három körül egy névtelen bejelentés miatt kiürítették a budaörsi Decathlon sportáruházat, az Auchan áruházat és az Ikeát. A katasztrófavédelem szóvivője a portálnak elmondta, hozzájuk bejelentés még nem érkezett, ami azt jelenti, hogy tűz az épületben nincsen. A rendőrség szóvivője a bombariadó tényét megerősítette, és elmondta, a rendőrök ezekben a percekben folytatják az épületek teljes kiürítését, majd megkezdik az átvizsgálását, szükség esetén tűzszerészek segítségével.

A VS helyszínen lévő munkatársa szerint a rendőrök nemcsak a három áruházba nem engedik be az embereket, de felszólították őket, hogy a parkolót is hagyják el. Az Auchan biztonsági őre azt mondta, hogy várhatóan 12 óra múlva lehetne visszamenni az épületbe, de akkor már vasárnap lesz, és amúgy is zárva lesznek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.