Nemes Jelesék Kossuth-díjat kapnak

Nemes Jeles László
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 11. 18:15
Pesti pletykának indult, de mára biztos, hogy Röhrig Géza, Nemes Jeles László és az operatőr, Erdélyi Mátyás a nemzeti ünnepen megkapják a Kossuth-díjat.
Fái

Abból, hogy a keddi Közlönyben megjelent: a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból átcsoportosítanak több mint 57 millió forintot a Kossuth- és Széchenyi-díjakra, arra lehet következtetni, hogy lesznek előre nem várt díjazottak. A díjjal nekik fejenként 15-15 millió forintot jár, ami Röhrig esetében több, mint amit a filmért kapott.

A művészeti középdíjakat már pénteken átadta a Pesti Vigadóban a nemzeti erőforrások minisztere. Balog Zoltán 75 alkotót díjazott 18 kategóriában. A teljesség igénye nélkül: Kiváló Művész lett Venczel Vera és Szombathy Gyula, Érdemes Művész Monori Lili Dévai-Nagy Kamilla és Tátrai Tibor. Jászai-díjat pedig Csőre Gábor és Gubás Gabi vehetett át.

– Rendkívül jó érzés, már csak azért is, mert a szakma adta – nyilatkozta lapunknak Gubás Gabi a díjátadó után. – Meglepett, amikor elektronikus levélben kértek, hogy jelenjek meg a díjátadón. Sikerült elkésnem, de szerencsére nem okoztam gondot, mert a 38-as volt a helyem, ahová még időben beültem. Jellemző rám, hogy szétszórt vagyok, ráadásul most elég hektikus időszakom van. Csodálkozom, hogy még nem hagytam el a díjat! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.