A három férfi kegyetlenül megkínozta a bácsit, ellopták 9 ezer forintját, amit egymás közt szétosztottak, majd egyedül hagyták. Az áldozat két nappal később elhunyt, a vádlottakat a napokban ítélték el első fokon, számolt be a 2012-ben történt esetről a szoljon.hu.
A Szolnoki Törvényszék első fokon társtettesként, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntettében találta bűnösnek a három férfit. Az elsőrendű vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, ami szerint legkorábban 28 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. A másod- és a harmadrendű vádlott 20-20 éves büntetést kapott. Az ítélet nem jogerős, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek.
A vádlottak, akik többszörösen büntetett előéletűek, 2012. május 8-án együtt italoztak az egyikük kunhegyesi otthonában, majd az alkohol hatására úgy döntöttek, lopni indulnak. Egyenesen a bácsi portája felé vették az irányt, de útközben az egyikük még ellopott néhány napelemes lámpát, hogy majd azzal világítson az idős embernél. Miután átmásztak a kerítésen és bejutottak a kertbe, értékek után kezdtek kutatni, de mivel nem találtak semmit, betörtek a házba. Ekkor a már alvó 81 éves bácsi felriadt, de a férfiak azonnal letámadták, pénzt követeltek tőle, eközben pedig folyamatosan ütötték, amivel csak tudták.
Pezsgős és borosüvegekkel kínozták a férfit, amik az ütésektől széttörtek, ezért kegyetlenül vagdalni kezdték a bácsit, pizsamáját meggyújtották, majd a vagdosások közepette megtalálták a pénztárcáját, ami 9 ezer forintot rejtett. A pénzt elosztották, de mielőtt elmentek volna, a vérző, szenvedő idős férfi mellkasára egy asztalt, arra pedig egy tévét raktak, ezután távoztak. A bácsi másnap kórházba került, de két nap múlva elhunyt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.