Gyermekével a karjában temetik el a fiatal anyát

anya
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 15. 04:00
A pici már mindörökké tragikusan fiatalon elhunyt édesanyja mellett marad...
Bors

Talán nincs is annál szívszorítóbb, mint ha egy fiatal terhes lány távozik az élők sorából. Victoria-Anne Ramage kedd reggel felkelt, párjával épp reggelizni készült, amikor összeesett. A 22 éves, 26 hétben járó lánnyal hiába siettek a kórházba, már nem tudták megmenteni sem őt, sem gyermekét. Szerettei úgy döntöttek, az anyát gyermekével a karjában helyezik végső nyugalomra.

Érthetetlen, mi vezetett Victoria-Anne halálához: korábban semmilyen egészségügyi problémája nem volt. Egyszerűen összeesett. A mentőautóban később többször is leállt a szíve, a kórházba érve pedig már nem volt képes önállóan lélegezni. Az orvosok legalább a skót lány gyermekét, Abelt szerették volna megmenteni, ám a császármetszéssel világra hozott pici túl korán született. "A kezünkbe vehettük egy kis időre, de aztán visszaadtuk Victoriának. A karjaiba tettük, mintha csak mindketten aludnának. Úgy döntöttünk, így temetjük majd őket el" - mesélte a Daily Recordnak az elhunyt lány édesanyja, Greer Brunt.

Abel lett volna Victoria első gyermeke. A fiatal lány kezét a 23. születésnapján, áprilisban kérte volna meg szerelme, John McRobert, akinek most kettős gyásszal kell megküzdenie... 

Az Ayrshire-i lány halálának oka jelenleg még nem ismert. Noha a hatóságok kizárják az idegenkezűséget, boncolást rendeltek el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.