Aktuális

Az áldozatok rokonai követelik: Ne engedjétek ki Benét!

M. S., H. Á.

Létrehozva: 2016.03.02.

Félelem és felháborodás kíséri a döntést: napokon belül szabadulhat a skálás gyilkosként elhíresült Bene László. A férfi egyik áldozatának édesanyja szerint nem négy, hanem öt élet szárad a bűnöző lelkén.

Egy utolsó, vékonyka hajszál választja el Bene Lászlót a szabadságtól: kedden a Szegedi Törvényszék úgy döntött, hogy feltételesen szabadon bocsátja a skálás gyilkosként elhíresült férfit. Az ügyész fellebbezett, így az ítélet még nem jogerős. Ha a fellebbezést elutasítják, Bene 8–15 nap múlva szabad levegőt szívhat.

20évet kapott

Benét 1994-ben ítélték tényleges életfogytiglanira, ami akkor húsz évet jelentett. Ez 2014-ben letelt, ekkor viszont öt évvel meghosszabbították a büntetését azzal a kitétellel, hogy két év múlva felülvizsgálják az ítéletet. Ez a felülvizsgálat jött el most.

Bene és társa, Donászi Aladár öt év alatt negy­venillió forintot rabolt, és négy embert öltek meg. 1992-ben a páros kifosztotta a Skála üzletlánc egyik pénzszállítóját, és megölték az egyik kocsikísérő egyetemistát. A sofőrt is megsebesítették.

– A bíró két dologgal indokolta döntését. Egyrészt letelt a büntetés ideje, másrészt az elítélt magatartása sem indokolta, hogy bent maradjon – tudtuk meg Bene ügyvédjétől, Soltészné dr. Nagy Katalintól, aki azt is elárulta: Bene rezignáltan vette tudomásul a döntést, nem mutatott kitörő lelkesedést.

A Bors információi szerint nemcsak az ügyészség, hanem a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága sem támogatta Bene szabadon bocsátását. A gyilkos most egy szabadulás előtti átmeneti csoportban van a Csillag börtönben.

Bene a TV2 Tények című műsorában két napja úgy nyilatkozott: már megbánta tettét. Néhány éve egészen mást mondott.

– Azért vagyok itt, mert tíz embert megpisztolyoztunk, ebből négy meghalt. Ha újrakezdhetném, akkor is ugyanezt csinálnám – jelentette ki akkor Bene.

– Ez egy hazug ember. Most úgy beszélt, ahogyan az érdeke diktálta – vélekedett a Borsnak a Skálánál meggyilkolt egyetemista, Sádt Győző édesanyja. – Ő csak azért nem ül élete végéig, mert a tette elkövetésekor húsz év volt a büntetési plafon. Ugyanakkor semmivel sem jobb ember, mint azok, akiket manapság tényleges életfogytiglanira ítélnek. Neki is örökre börtönben a helye. Sajnos azt kell mondanom, nem négy, öt élet szárad Benéék lelkén. A férjem is a fiunk elvesztésébe halt bele, akkor kapott a stressztől cukorbetegséget, amely nemrég el is vitte őt – mondta megtörten Zsuzsa néni.

A Sárszentmihálynál megölt vadász édesapja, Tóth Tamás is értetlenül fogadta a döntést.

– Ez felháborító, nincs ezen mit magyarázni – dohogott Tóth Tamás.

Az internetet is dühös bejegyzések sokasága lepte el. A legtöbben attól tartanak: szabadulása után Bene újra akcióba lép.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715017815
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715017815
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715017815
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715017815
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715017815
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?