25 éve nem látott testvérét keresi Margit

rokon
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 12. 08:30
Egy somogyi faluban, Zákányban élő család szeretné megtalálni rég nem látott rokonát.
H. Á.

– A lányom, Brigi hallássérült. Neki jutott eszébe, hogy meg kellene keresnünk édesanyám, Margit rég nem látott testvérét, Zrinszki Ilonát, akivel 25 éve veszett össze, és akivel 21 éve beszélt utoljára telefonon – meséli a Borsnak Göbölös Zsuzsanna.

A két testvér, Ilona és Margit szüleik temetése után vesztek össze. Négy évvel később telefonon sem békültek, haragban váltak el, azóta nem beszéltek. Ilona Budapesten élt, családja akárhányszor próbálta vele felvenni a kapcsolatot, elzárkózó volt, az utolsó telefonhíváskor lecsapta a telefont.

– A nagynéném 1945 júniusában született, itt Zákányban, azt sajnos nem tudom, melyik napon pontosan. Idén lesz 71 éves, jó lenne, ha a születésnapját együtt ünnepelhetnénk. Csupán annyit tudunk, hogy régen a Nyugati pályaudvarnál lévő MÁV-fogászaton dolgozott asszisztensként és a VII. kerületben, a Dob utcában lakott. Innen azonban jó tíz-tizenöt éve elköltözött, talán valahová Budára, de ez sem biztos. Azt sem tudjuk, él-e, hal-e – kesereg Zsuzsa, aki a Borson keresztül üzent Ilonának.

Így találhatja meg az eltűnt családtagját

Tippek Több lehetőség is van a nem bűncselekmény miatt eltűnt rokonok felkutatására.

A Facebook-oldalon az Eltűnt emberekért – megoszthatod csoport.

A Vöröskereszt világméretű keresőhálózata a háborús események, fegyveres konfliktusok, politikai üldöztetés, természeti katasztrófák következtében egymástól elszakadt család­tagok egymásra találásában segít.
(www.keresoszolgalat.hu)

Magyarország területén élő hozzátartozó keresésében a Vöröskereszt közreműködésére nincs szükség. A következő hivatal nyújthat segítséget, amennyiben meg tudja adni keresett hozzátartozója személyi adatait: Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala. (www.nyilvantar-to.hu)

A rokonkereso.hu oldalon is kérhet segítséget. Az oldal célja, hogy megtalálja a ma is élő vérrokonokat. Ez nem családfa, inkább leszármazottkutató.

– Ami volt, elmúlt, ne bolygassuk a régi sérelmeket! Csak mi vagyunk neked, a családod, békéljünk meg! A lányom, Brigi nem is ismer, szeretne látni, nekem és anyunak is nagyon hiányzol! – sírja el magát. A Bors kereste az ügyben a MÁV sajtóosztályát, hátha a család segítségére tudnak lenni. Ők azt javasolják a családnak, hogy forduljanak a Honvédkórházhoz – a MÁV Kórház időközben hozzájuk került, Ilona feltehetően ott dolgozott – vagy a MÁV levéltárához, ahol talán van valamilyen adat rég nem látott szerettükről. 

Aki tud valamit Ilonáról, itt veheti fel a kapcsolatot a családdal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.