A bíróság döntése értelmében a 69 éves jógagurunak 6,5 millió dollár (1,9 milliárd forint) kártérítést is kell fizetnie a korábban Minakshi Jaffa-Boddennek megítélt majdnem egymillió dolláron (288 millió forint) felül. Bikram az ítélet kihirdetése után kirohant a Los Angeles-i tárgyalóteremből.
A dollármilliomos jógi ügyvédként alkalmazta az indiai aszszonyt, aki 2013-ban vette fel a kesztyűt volt főnökével szemben. Azt állítja: a tanítványaival erőszakoskodó Bikram mellett ő verbális szexuális zaklatásnak volt kitéve, és a jógaguru megfenyegette, hogy őt és gyermekét is megöleti, ha tovább nyomoz zaklatási ügyeivel kapcsolatban. Bikram tagadta a vádakat, ráadásul azt állította: a csőd szélén áll, mert tavaly egyáltalán nem volt bevétele, évek óta nincs haszna az oktatók képzéséből, kölcsönből fizeti a számlákat és a béreket, Beverly Hills-i villáján jelzálog van, hawaii ingatlana pedig csupán egy apró lakás.
Jaffa-Bodden ügyvédje, Mark Quigley szerint mindez csak hanta, Bikram az összeg kilencszeresét is gond nélkül ki tudná pengetni.
– Azt hiszi magáról, hogy isten, és bármit megtehet. Meg kell állítani! – fogalmazott Quigley, aki megígérte, a kártérítést az utolsó centig behajtatják Bikramon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.