Kancája védelmében rontott Sándorra Muki, a szamár?

gyilkos szamarak
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 11. 09:30
Sem itthon, sem külföldön nem történt a magyarszecsődi gyilkos szamarakéhoz hasonló eset – állítja a Bors által megkérdezett szakember, aki szerint Muki, a csődör a párját féltve támadhatott a motorosra.
M. S.

A magyarszecsődi gyilkos sza­marak története bejárta a világsajtót. A két patás 2013. május 13-án lerántotta motorjáról a 65 éves Horváth Sándort, az összetépett férfi a helyszínen életét veszítette. Muki és Szamóca gazdája ellen a Szombathelyi Törvényszéken folyik eljárás, s mint azt korábban Tóth András bírósági szóvivő a Borssal közölte: ha a férfit bűnösnek találják, felvetődhet a gondatlanságból elkövetett emberölés megállapításának lehetősége is.

Az azonban továbbra sem tisztázott, hogy mi sarkallhatta a két állatot támadásra. A bíróság az állatok viselkedésével kapcsolatban etológiai szakvélemény készítését rendelte el. Márciusra pedig valószínűleg beidézik a Magyarországi Szamártenyésztők Egyesületének elnökét is, hogy jellemezze a faj­ta viselkedését.

A Bors telefonon érte utol Ernst Mihály ügyvezető elnököt, aki közölte: még nem kapott idézést.

– Csak a sajtóból követtem a történetet, de természetesen nagyon érdekel minket ez a sajnálatos eset, hiszen egy általunk nagyra tartott állatfaj megítélése is kockán forog – mondta az elnök. – Nyilvánvaló tény, hogy a szamár növényevő állat, nem ragadozó, és alapjában békés természetű. Sem hasonló hazai, sem külföldi támadásról nem hallottam korábban. A tények ismerete nélkül általánosságban annyit mondhatok, hogy legfeljebb két lehetőség feltételezhető. Az egyik, hogy a szamarak a területüket védték. A másik, hogy a csődör a kancát féltette, és ezért támadt a motorosra, a kanca pedig követte a domináns állatot – összegzett Ernst Mihály.

Mukit és Szamócát a Noé Állatotthon Alapítvány helyezte el, az állatvédők szerint magatartásukkal azóta semmi probléma nincs.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.