Nem nézhette a Shrekket a tévében, ezért egy gázpalackkal akarta felgyújtani a házukat Margit néni, a Balástya külterületén lévő Gajgonyában található tanyán. Az idős hölgyet égési sérülésekkel kórházban ápolják. A helyi embereket és a helyszínt jól ismerő egyik lakos mesélte el a Borsnak, hogy mi történt.
– A 82 éves néni férje pár évvel ezelőtt meghalt. Most az unokájával, annak férjével és az ő két gyerekükkel lakott együtt. A családot a szomszéd – ami a tanyavilágban több száz métert jelent – hívta meg vasárnapi ebédre. A nénit otthon hagyták, de mielőtt elindultak volna, Margit néni kérése ellenére kikapcsolták a televíziót, amit ő nagyon rossz néven vett. Még egy ideig próbált utánuk kiabálni, hogy kapcsolják vissza, de sikertelenül. Ő próbálkozott a tévé életre keltésével, hiszen egyik kedvencét, a Shrekket ismételték. Sajnos nem sikerült neki a művelet, ezért mérgében szétverte, majd a melléképületben lévő két gázpalackból az egyiket bevitte, és a cserépkályha mellé tette. Előtte még felhívta a többieket, hogy jó étvágyat kívánjon, majd a falra felírta az unokája férjének a nevét, hogy ő a gyilkos, aztán kinyitotta a csapot, és a palack felrobbant. A szomszédoktól valaki kint volt a ház előtt, és meglátta a füstöt, úgyhogy a családtagok azonnal visszaindultak. Mivel a kigyulladt ház az M5-ös sztrádától száz méterre van, az arra járók is látták a tüzet, és miközben a házhoz siettek, hívták a tűzoltókat is. A nénit, aki égési sérüléseket szenvedett, ki tudták hozni a házból, és őt égési sérülésekkel kórházban ápolják – mesélte a férfi a Borsnak.
– Minket 14.15-kor riasztottak, és az oltást este hat órakor fejeztük be – mondta Virágh István tűzoltó. – Mire megérkeztünk, a házban lévő gázpalack már felrobbant, s bár a falak megrepedtek, a tetőt a tizenöt tűzoltónak sikerült lehűtenie, így az nem égett le. Szerencsére a másik gázpalackot a melléképületből épségben ki tudtuk hozni, így az nem robbant fel.
Mivel a ház lakhatatlanná vált, a család átköltözött egy üres tanyára. A helyi informátorunktól azt is megtudtuk, hogy tévedett az RTL Klub Híradója, a családnak semmi köze a balástyai rémként elhíresült Szabó Zoltánhoz. Az ő édesanyja már évekkel ezelőtt meghalt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.