Orbán az Ákos-ügyről: Ez szólásszabadság kérdése

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 18. 17:40
Újabb nap, újabb folytatása Ákos kijelentésének. Ezúttal maga Orbán Viktor is elmondta a véleményét.
Bors

Orbán pénteken Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót az uniós állam-, illetve kormányfők tanácskozása után. Többek közt az Ákos-ügyet is érintette.

Elmondta: “Kovács Ákos énekes és a Magyar Telekom ügye kicsinek látszik, de nagyon fontos elvi és alkotmányos kérdéseket vet fel.” Azt is hozzátette, hogy mindez a szólásszabadság kérdése. A miniszterelnök szerint ez az eset azt a kérdést feszegeti, hogy egy hazánkban működő nemzetközi cég megteheti-e, hogy visszaélve a hatalmával, megbüntet valakit, mert nem egyezik a véleménye az övével.

“Ellentétes az alkotmánnyal az, ha valaki azzal az indokkal mond fel egy szerződést, hogy nem tetszik neki annak az embernek a véleménye, akivel egyébként korábban szerződést kötött. Ez elnyomás, ez visszaélés, és szerintem ezt nem szabad elfogadni" - magyarázta, hozzátéve, hogy mindenképp kényes kérdésről van szó, hiszen a kormány és a Magyar Telekom stratégiai partnerek.

Kovács Ákos megjegyzéséhez csak annyit fűzött hozzá, hogy a nők majd döntenek a saját életükről - írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.