Trabant-taxi óránként hatezerért

Trabant
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 16. 11:00
Poén, retro, nosztalgia vagy éppen szocialista életérzés – Fehér Tamás csapatépítő tréningre kitalált ötlete díjnyertes sikerré nőtte ki magát.
Balajti Péter

– Rendezvényszervezőként tíz autót szereztem be egy T-betűs cég dolgozói megmozdulásra, s magam is meglepődtem a pozitív végeredményen. Így továbbgondoltam a dolgot, hátha nagyban is működhet a Trabi-láz – meséli Tamás, aki elmondása szerint az­óta Közép-Európa legnagyobb Trabant-flottájára tett szert.

– Hetven kétüteműm között újjávarázsolt, vászonként összefesthető, taxi és sheriffjárgány külsejű, ralisan ültetett, kabrió, illetve a katonai Trabi polgári változata egy­aránt megtalálható. Sőt a profi autószerelői háttércsapatnak köszönhetően én rendelkezem a világ egyetlen hátsómeghajtásos Trabantjával is, amit két kerékpár beépítésével sikerült megvalósítani.

Az ötlet- és járműgazda nem tagadja, az óránként hatezer forintért bérelhető kétütemű négykerekűi iránt leginkább külföldiek érdeklődnek.

– Észak- és Dél-Amerikából, Indiából és Oroszországból is kipróbálták már a kocsijaimat, melybe franciák, spanyolok, britek, de még németek is örömmel ültek már. Sőt magyar nagypapa is megfordult nálunk, hogy ízelítőt adjon egy letűnt korból az unokájának. Emlékszem, könnyes szemmel hozta vissza a kocsit – mondja a tulaj, akinek sikerét jól példázza, hogy nemrég megkapták a Magyar Beutaztatók Szövetségének vándordíját.

Fehér Tamás GPS-t egyik autójához sem ad, mert nem illik hozzájuk, térképet és vezetési tanácsadót, igény esetén sofőrt viszont biztosít.

– Ha kell, az utolsó csavarig mindent felújítunk, kicserélünk a tökéletes élményért, s bár gazdag a járműparkom, idővel szeretnék egy saját Trabant limót, no meg egy Trabi-múzeumot is – avat be terveibe.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.