Star Wars-autót tervezett Róbert

Millenium Falcon
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 29. 08:30
Rendkívül impozáns látványt nyújt az Ezeréves Sólyom által ihletett kocsi.
Ny. A.

Már nem kell sokat várni a Star Wars legújabb, Az ébredő erő című részére, ami a ma­gyar rajongókat is láz­ban tartja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a legújabb film előzetese a magyar tervezőt, Ko­vács Róbertet is megihlette, így elkészítette az Ezeréves Só­lyom (Millenium Falcon) hobbiautót.

– Az első előzetest látva jött az ötlet, hogy tervezzek egy autót – mesélte Róbert, aki autótervező mesterszakon tanul, emellett terméktervezőként dolgozik. Elektromos kütyüktől kezdve lebegő járművekig mindent megálmodott már. Róbert szinte egész nap tervezőprogramok előtt ül, ennek ellenére szabadidejében is alkot.

– Kikapcsolódásképpen is ezt csinálom – vallotta be nevetve. Elmondta, számára mind­ez felüdülés. A Star Wars-autó terve pár este alatt elkészült, ami szokatlan gyors munkának számít. Saját bevallása szerint hamarabb tudott tervezőprogramot használni, mint rajzolni.

– Az autó tervét játéktervezőknek is elküldtem – árulta el, és izgatottan várja, milyen kritikákat kap az autójára. Bár nincs miért aggódnia, hiszen környezetében valamennyi embernek elnyerte a tetszését az autó.
A fiatal alkotó megszállott Star Wars-rajongó, alig várja a legújabb filmet.

– Már a jegyem is megvan a decemberi premierre!
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.