Gyerekkel együtt lopta el a kocsit a tolvaj

kocsi
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 26. 15:00
Nagyon meglepődött a szökésben lévő kocsitolvaj, miután a frissen szerzett zsákmánya hátsóülésére pillantva egy kisfiút fedezett fel.
Bors

Kellemetlen helyzetben találta magát az a virginiai kocsitolvaj, aki miután elkötött egy autót és próbált olajra lépni vele, egyszercsak hátranézett a hátsóülésre és felfedezte, hogy a járgány mellé egy potyautas is járt.

A férfi zavarában azt mondta a 8 éves fiúnak, hogy az anyukája kérte meg, hogy vigye el az iskolába, és nincs semmi gond. A gyerek ettől megnyugodott, a tolvaj pedig egyenesen az iskolába hajtott vele.

Eközben az édesanya is felfedezte, hogy mi történt és azonnal értesítette a rendőrséget. A nőnek be kellett ugrania a munkába, mielőtt a fiát kirakta volna a munkában, így kint hagyta az autóban és zenét kapcsolt neki, hogy addig se unatkozzon. Azt biztosan nem tette, mertekkor jött a tolvaj, aki egy reggeli kalandra vitte magával.

A rendőrség nem sokkal ezután meg is találta a fiút, aki mintha mi sem történt volna, az iskolában volt. Hasonlóan szerencsésen szerezte vissza autóját is a nő, aki az ülésen felejtette a telefonját, aminek segítségével nyomon lehetett követni az elkötött kocsit. A tolvajt a rendőrség elfogta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.