Hogyan függ össze a nemi élet gyakoriságával az, hogy mennyire működik egy párkapcsolat? Ezt a kérdést vizsgálták szociológusok a Toronto Mississauga Egyetemen. A tanulmányuk az elmúlt 40 év tudományos felmérésein alapul, ezeket vették elő, vetették össze, vagyis összesen 30 ezer ember válaszait elemezték ki a témakörben. Az eredmény: heti egy aktus bőven elég. Persze lehet többször is csinálni, de az nem emel a boldogságon.
A közkeletű vélekedést tehát, miszerint minél többet dugunk, annál inkább rendben van a házasság vagy a kapcsolat, sutba vághatjuk. A heti egy azonban betartandó mindenkinek, nemre és korra való tekintet nélkül, vagyis idősebbeknek is ajánlott, hogy kevesebb legyen a súrlódás, a tányércsörgés.
A felmérés azt is kibogozta, hogy a nemi élet sokkal fontosabb tényező a párok elégedettségében, mint az anyagi siker.
A kutatás módszertana miatt ugyanakkor nem tudták a helyes ok-okozati összefüggést kimutatni az elégedettség és a szex között. Tehát az is lehetséges, hogy a boldog párok legalább hetente egyszer biztos szexelnek, magyarán az aktus már a következménye az ő boldogságuknak, és nem pedig az okozója. Vagyis nem azért boldogok, mert dugnak, hanem azért dugnak, mert boldogok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.