Aktuális

Rizikós befektetés Orbán Ráhelék képe

H. Z.

2015. október 15. csütörtök 10:30

Orbán Ráhelék két festményt vettek 6,9 mil­lióért. Nem biztos, hogy a legjobb üzletet kötötték.

Orbán Ráhel, a kormányfő lánya és férje, Tiborcz István hétfőn a Kieselbach Galéria árverésén licitált. Nem is tértek haza üres kézzel. Háry Gyula Velencei látkép című művét 400 ezer forintért, Hincz Gyula Kompozíció című festményét pedig 6,5 millióért vitték haza.

Vajon megéri befektetésként Háry- és Hincz-képeket venni?

– Műtárgyforgalomban nem nagyon láttam Háry-képeket, így véleményem szerint az vásárol ilyen műveket, akinek megtetszik – mondta a Borsnak dr. Romváry Ferenc. A neves művészettörténész a Hincz-kép árának említésekor elcsodálkozott.

– Nem hittem volna, hogy ilyen értéket képvisel ennek a fura életpályát befutott embernek a műve, akinek ráadásul a szakmai megítélése sem egységes. Bár azt hozzátenném, hogy egyre több a vásárló a műtárgypiacon, ami felveri az árakat. Emlékszem, 1969-ben én még 30 ezerért vettem meg a múzeumnak Csontváry Római híd Mostarban című alkotását, ma pedig egy ilyen képnek az értéke 250–300 millió forint körül van – magyarázza Romváry Ferenc, aki szerint eléggé kiszámíthatatlan, hogy az említett két festő képei néhány évtized múltán mekkora értéket fognak képviselni.

További cikkek

Diagnózis

„Soha nem fog meggyógyulni” – Sokkoló diagnózist közöltek a 3 hetes kisfiú anyukájával

kávé

Kapszulás kávékat vizsgáltak, szörnyű dolog derült ki róluk

Ez is érdekelhet

mandiner.hu

Zsidók és keresztények, népiek és urbánusok elmúlt évszázadbeli küzdelméről beszélt Márki-Zay a magyar kultúra napján

metropol.hu

Lehull a lepel, erőszakos is tud lenni II. Erzsébet királynő

origo.hu

26 évesen meghalt az Oscar-díjas színésznő egyetlen fia, éppen a születésnapján

hirtv.hu

Szörnyű autóbaleset részese volt Arnold Schwarzenegger

zaol.hu

Farkas Imre, az egykori Zalahús tulajdonosa: „Nem tudok elég nagy köszönetet mondani…”

origo.hu

Megtalálták az okát, hogy miért nem nőnek az égig a fák

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: nagyot küzdöttek a horvátok, de Dánia újra nyert

origo.hu

Eladó a Megváltónak épített száz éves luxuskastély - galéria

kemma.hu

Busz akadt el a tatabányai halálos baleset helyszínénél

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a beugró kapus parádéja, Hollandia felőrölte Montenegrót

origo.hu

Másképp érdemes zöldség-gyümölcsöt vásárolni, mint eddig tettük