A valóság az, hogy a Várpalotai Rendőrkapitányság a 2015. július 8-án történt haláleset körülményeinek vizsgálata céljából közigazgatási eljárást indított.
Valótlanul állítottuk továbbá, hogy a rendőrség szerint az elhunyt személy elhagyta a nála lévő értékeit, órákat, arany ékszert és készpénzt. A várpalotai kapitányság az eltulajdonított tárgyak vonatkozásában lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indított, amely jelenleg is folyamatban van.
A cikkben megjelent azon nyilatkozat, amely szerint három hét múlva egy hasonló eset történt, nem fedi a valóságot. A Várpalotai Rendőrkapitányságon 2015. augusztus 23-án indult egy férfi eltűnése miatt közigazgatási eljárás, az élettárs bejelentése alapján. A rendőrök megállapították, hogy a férfit 2015. augusztus 21-én kórházba vitték, azóta ott ápolták.
A férfi a rendőröknek később elmondta, hogy a kórházba szállítása napján, egy szórakozóhelyen több órát töltött együtt, egy általa évek óta ismert nővel – aki nem azonos az Irén nevű helyi lakossal –, továbbá sérelmére nem követett el senki sem bűncselekményt, sem szabálysértést. Valótlanul állítottuk, hogy félnek az idősek, és, hogy egy szervezett bűnbanda dolgozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.