Hat éve keresi családja az epilepsziás Istvánt

Debrecen
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 24. 11:00
Rejtélyes körülmények között tűnt el hat évvel ezelőtt Gergely István. A remény azonban feléledt: nemrég talán őt látták Debrecenben.
B. B.

Hat éve a poklok poklát járja Gergely István családja. Az akkor harmincéves férfi ugyanis 2009-ben rejtélyes módon, nyomtalanul eltűnt. István akkoriban barátjával Csongrádon lakott, aznap szórakozni indultak. A buli végét barátja már nem várta meg, István viszont ott maradt. Újdonsült barátai­val egy taxit még kihívtak, azonban a kocsiba senki nem szállt be. Családtagjai ekkor hallottak utoljára a férfiról.

– Azonnal keresni kezdtük, az első napokban mobilja kicsöngött, de később már nem lehetett elérni – mondta a Borsnak a férfi testvére, Erik. A család ekkor mindent megtett: magánnyomozót fogadtak, rendőrséggel és csoportosan keresték, eredménytelenül. Évekig szinte semmit nem tudtak Istvánról.

– Egy ismerős ismerőse felismerte a testvérem, ő azt állította: két éve Debrecenben látta. Mi azonnal elindultunk a nyomon, és kiderült: a város több pontján is látták, egészen két hónappal ezelőttig – meséli a férfi, aki elárulja: István súlyos beteg.

– Epilepsziás, korábban is előfordult, hogy kiesett az emlékezete, és attól rettegünk: most is ez történt, valószínűleg nem em­lékszik semmire, arra sem, hogy ki ő valójában. Vélhetően a gyógyszereit sem szedi, ami ennél a súlyos betegségnél na­gyon veszélyes, az iratai pedig nincsenek nála – sorolja az aggódó testvér.

A családja nagyon nehezen viselte az elmúlt időszakot, de egy pillanatig sem adják fel a reményt.

– Borzalmas érzés ez a bizonytalanság, a kétségek és az, hogy nem tudjuk, a testvérem hol van, és mi történt vele. De él, és egy pillanatra sem mondtunk le róla! Ezután is keresni fogjuk. Ha látja esetleg ezeket a sorokat, azt üzenjük, hogy jöjjön haza, mert nagyon hiányzik az egész családnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.