Lefogyva, üveges tekintettel, tétova léptekkel sétált a kecskeméti bíróság folyosóján tegnap Stadler József. Mivel most is jogerős börtönbüntetését tölti, így egy fegyőr vezetőszáron kísérte az összebilincselt kezű, rabruhás vállalkozót, akit a nagyfai börtönkórházból állítottak elő.
Tanúkihallgatásokkal folytatódott az ellene tavaly novemberben megkezdett tárgyalás, amiben 420 milliós adócsalással és közokirat-hamisítással vádolják. Hasonló bűncselekmények miatt ítélték el korábban, ami miatt most sincs szabadlábon.
– Jól vagyok – válaszolta a bírónő kérdésére a tárgyalás elején. Tekintettel a nagy melegre, ásványvizesüveg volt a lábánál, amiből ihatott. Rossz egészségi állapota ellenére, ahányszor csak megszólalt, felállt a bíróság előtt.
– Ügyfelem kielégítő állapotban van, de most is kórházi kezelés alatt áll. A legrosszabb szerencsére nem következett be, amikor tavaly két hónapra felfüggesztették a börtönbüntetése letöltését. Akkor azért engedték ki, hogy megválthassa sírhelyét szülőfalujában, Hajóson. Ez meg is történt – tudtuk meg Balázs Lászlótól, Stadler ügyvédjétől. Hozzátette: védence decemberben, esetleg egy-két hónappal később szabadulhat, addig aligha lesz jogerős ítélet a mostani ügyben.
A tárgyaláson az is kiderült, hogy Stadler offshore cégben is érdekelt volt, illetve egyik cégében strómant alkalmazott. A férfi saját bevallása szerint Stadler egyik bt.-jében volt beltag, mert „Józsinak nem lehetett cége”. Meghatalmazást írt Stadlernek, aki a cég ügyeit ezzel intézte kültagként.
Az akasztói vállalkozó solti ruha-nagykereskedése miatt került bajba: a vád szerint többek között jogtalanul igényelt vissza áfát. A következő tárgyalási nap októberben lesz, ahová beidézték Stadler lányát, Mariettát is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.