Miközben a többiek a szorzótáblával bajlódnak, a 11 éves Tanishq Abraham már három tárgyból szerzett diplomát a kaliforniai American River College-ban: matematikából, fizikából, általános tudományból és idegen nyelvi tanulmányokból - írja a Daily Mail.
A csodagyerek tavaly érettségizett a középiskolában, amelyhez még Barack Obama is levélben gratulált neki. Az egyetemi kurzusokat már hétéves korában elkezdte. Orvos, kutató és az Amerikai Egyesült Államok elnöke szeretne lenni - egyszerre.
Tanishq az oklevelet nyakán színes sállal, kalapján pedig kedvenc Toy Story-idézetével vette át: „2 infinity and beyond”, vagyis „a végtelenségig és tovább”.
A fiatal diplomás anyja állatorvos, apja informatikus, húga pedig szintén csodagyerek: mindketten négyévesen kerültek be a MENSA nevű szervezetbe, a legmagasabb IQ-jú emberek közé.
Tanishq írt már csillagászati blogot a NASA-nak. Kedvence a relativitáselméletet, az elemi részecskék kutatása és az asztrobiológia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.