Nem engedték be a klubba, mert csúnya és kövér

kövér
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 13. 13:00
A fiatal nőt és barátait nem engedték be egy trendi szórakozóhelyre, mert nem voltak eléggé odaillők.
Bors

A harminchárom éves anyuka két barátjával indult szombat esti bulizásra Manchasterben. Szerettek volna bejutni egy menő klubba, ahova sorra engedték be a körülöttük lévőket, de hiába vártak, nem mehettek, mert nem néztek ki elég jól.

- Nem vagyok egy szupermodell, de még sosem tapasztaltam ilyet - mondta Stacey felháborodva.
A nő bocsánatkérést vár a klubtól, de eddig még válaszra sem méltatták panaszát.

 

 

- Szörnyű volt, azt sem tudtuk, mit csináljunk. Megbeszéltük egy barátunkkal, hogy bent találkozunk, de hiába, nem akartak beengedni. Először arra hivatkoztak, hogy tele van a hely és várnunk kell egy kicsit. Egy kicsit később bement egy csapatnyi nő, azt azzal magyarázták, hogy az egyensúlyt akarták fenntartani, mert túl sok férfi volt bent, még ezt is elfogadtuk. 

Ez így ment, egészen addig, míg a háromfős társaság besokallt és megkérdezte, hogy mi folyik itt.

- Nézzétek, túl nagyok és csúnyák vagytok ehhez a helyhez, keressetek egy másikat - mondta a nem túl empatikus férfi.

- Nem hittem a fülemnek, megkértem, hogy ismételje meg, amit mondott. Meg is tette... Soha nem történt még ilyen durvaság velem, és persze az esténket is tönkretette. Várom a bocsánatkérésüket, de persze semmi válasz nem jött eddig.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.