A Világgazdaság értesülései szerint a vasárnapi zárvatartásról szóló törvény a non-stopokat is ellehetetlenítheti. A jogszabály ugyanis kimondja, hogy vasárnap kivételével 6-22 óra között lehetnek nyitva a kiskereskedelmi egységek, nyitvatartási időn kívül csak azok tarthatnak nyitva, ahol a boltos vagy családtagja árul, illetve a világörökségi területeken működő üzletek is kivételt képeznek.
– Huszonöt egységből közel kilenc esik bele a világörökségi területbe, amely kivételt képez a törvény hatálya alól. A többit be kell majd zárnunk – nyilatkozta a lapnak egy üzletlánc tulajdonosa, aki több vállalkozóval érdekvédelmi szervezetet alapított.
A bolthálózatok csak a fővárosban csaknem háromszáz embernek adnak munkát, és esténként kilencezer vásárlót szolgálnak ki, vagyis a kormány ezekkel a szankciókkal a magyar kisvállalkozókat bünteti. A szervezet vezetője egyelőre nem tudja megbecsülni, hogy hány embert kell majd elbocsátani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.