Az Együtt színeiben Alcsúton indult polgármesterjelöltként Váradi András, akit Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester legfőbb ellenlábasaként ismert meg az ország. Váradit október 11-én, egy nappal a választások előtt gázolta halálra egy 84 éves osztrák-magyar kettős állampolgár.
A szakértői vélemények az elhunyt felelősségét valószínűsítették, Váradi halálával kapcsolatban azonban összeesküvés-elméletek sokasága látott napvilágot. Tavaly decemberben Váradi özvegye is úgy nyilatkozott a Borsnak: túl sok a furcsa körülmény, Váradit a halála előtt valaki követte, egy alkalommal pedig egy autós megpróbálta leszorítani az útról a kocsiját.
A családot képviselő dr. Magyar György szerint az orvos- és a műszaki szakértői vélemények számos ellentmondást tartalmaznak.
– Helyszíni bizonyításra tettem indítványt, s tudomásom szerint a rendőrség sort is kerít erre. Azt a választ kaptam a vizsgálóktól, egyelőre arra várnak, hogy olyan időjárási körülmények uralkodjanak, mint a baleset napján. A bizonyítás úgy történik, hogy az érintett útszakaszt lezárják, a helyszínt ugyanúgy „rendezik be”, ahogyan akkor nézett ki. Haladási irányokat, sebességeket vetnek össze, s elvileg jelen lesznek a tanúk és a Váradi Andrást elgázoló sofőr is – tette hozzá a jogász.
Váradi plakátozásból tartott hazafelé, amikor elgázolták. A balesetnek volt egy szemtanúja, és a gázoló mellett az idős férfi felesége is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.