Nézze meg, hogy elintézte a vihar az utasszállítót!

villám
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 12. 19:30
Iszonyatos viharba került a brazil TAM légitársaság egy A321-es Airbusa nem sokkal az után, hogy felszállt Rio de Janeiróból. Az elemek úgy kicsinálták a gépet, hogy vissza kellett fordulnia. Az utasok 45 perces horrort éltek át odafent, a landoláskor meg nem csak ők, de a reptéri személyzet is szörnyülködhetett a repülő állapotán.
Bors

A vasárnapi járat végcélja a kétezer kilométerre északra lévő brazil város, Natal volt, de lett volna egy közbülső megállója Fortalezában is. Messzire azonban nem jutott: röviddel a start után belevágott egy villám, ami tönkretette az orr-részben lévő időjárásradart. Amit az istennyila elkezdett, azt a jégeső folytatta: tovább rongálta a sérült orrot, sőt a pilótafülke szélvédőjét is ripityára törte. Emiatt nyomáscsökkenés következett be, így a pilóták alacsony repülési magasságon maradtak.

Az utasoknak ez maga volt a rémület háromnegyedórája – miként később egyikük a brazil O Povo nevű újságnak nyilatkozta. Pláne, hogy információt nem kaptak ez alatt az idő alatt, hogy mi történik. A Rióba visszatérő gépet a reptéren már mentők és tűzoltók várták, és gond nélkül landolt. Ezt az utasok tapssal és örömkiáltásokkal fogadták, a két pilótát hősként ünnepelték.

Hogy milyen ramatyul nézett ki a gép a visszatérése után, megnézhetik itt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.